Ukrajna: lejárt az ultimátum, de egyelőre nem kezdődtek terrorellenes akciók

2014. április 14. 12:39

Az ideiglenes ukrán államfő vasárnap este átfogó terrorizmusellenes akciókat jelentett be Kelet-Ukrajnában, azonban a CNN helyszínen tartózkodó tudósítója szerint egyelőre nyoma sincs ilyen műveleteknek.

2014. április 14. 12:39

Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő vasárnap este közölte: Kelet-Ukrajnában terrorellenes művelet kezdődik, ha a lázadók nem teszik le a fegyvert. A lenta.ru orosz hírportál szerint Szerhij Taruta, a Donyeck megyei állami közigazgatás vezetője hétfőn délelőtt bejelentette: a térségben megkezdődött a terrorellenes művelet.

A CNN hírtelevízió donyecki tudósítója viszont hétfőn délelőtt azt jelentette, nyoma sincs annak, hogy Kelet-Ukrajnában terrorellenes műveletek kezdődtek volna. „Nem látni katonákat, rendőröket, biztonsági erőket” – jelentette a helyszínről az amerikai hírtévé újságírója. Azt mondta, Kelet-Ukrajnában legalább kilenc városban oroszbarát erők szálltak meg közigazgatási épületeket. A tudósító kommentárja szerint az erők nagyon jól szervezettek, ami „arra enged következtetni, hogy nem helyi erőkről van szó”. A BBC brit tévé jelentése szerint a Donyeck megyei Szlovjanszk városában „minden csendes”, nincsenek harckocsik, nincs ostromállapot.

Az oroszok közben úgy értesültek, hogy a CIA igazgatója rendkívüli látogatást tesz Kijevben. Moszkva magyarázatot vár erre az amerikaiaktól. Az orosz külügyminiszter azt is hangoztatta moszkvai tájékoztatóján, hogy sem az orosz katonai hírszerzés, sem az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat ügynökei nem tartózkodnak Ukrajnában.

Valentin Nalivajcsenko, az ukrán biztonsági szolgálat vezetője ugyanakkor azt közölte vasárnap, hogy elegendő információjuk van arról, miszerint az orosz titkosszolgálatok állnak az ukrajnai belpolitikai helyzet szétzilálása mögött.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bsandor
2014. április 14. 21:38
a maci ugrásra kész,nem ijed meg a valachoktól,maffiózó ukránoktól meg egy ócska,rozsdás amcsi cirkálótól
Akitlosz
2014. április 14. 14:15
A puccsista ukrán hatalmat a CIA azaz Amerika irányítja. Önállóan nem mernek lépni. Ők rendelték el ezeket az oroszellenes akciókat, s valamiért ők is nem indíttatták el azokat. Azért ha fogadnom kellene, hogy Obama vagy Putyin tervei jönnek-e be Ukrajnában Putyinra tennék. eleve az egész ukrajnai felfordulás CIA művelet, egyfajta visszavágás akart volna lenni Szíriáért, amiért Putyin nem hagyta, hogy Amerika megtámadja és befolyása alá vonja Szíriát (is). De nem jött össze nekik, mert ugyanazt a hibát követi el Obama, mint Napoléon és Hitler. Alábecsülték Oroszország képességeit, lehetőségeit és vezetését. A legjobb és egyben a leggyorsabb megoldás Nyugat-Ukrajna EU tagállamokhoz csatolása lenne, míg a keleti rész Oroszországé lehetne, ezzel mindkét fél nagyon jól járna és helyreállhatna a béke és biztonság. Középen pedig maradna Ukrajna, ami már nem lenne olyan fontos nem Amerikának és az EU-nak sem Oroszországnak. Ez a megoldás az ukrajnai emberek többségének is jó lenne, hiszen így az oroszok élhetnének Oroszországban, a magyarok Magyarországon, a románok Romániában, s középen pedig maradna egy "tiszta" Ukrajna.
Csigorin
2014. április 14. 14:06
Most az lenne a minimum hogy mindenki nyugton ul a valagan amig nem lesz legitim elnoke az orszagnak. Aztan amelyik oldal az elnokvalasztason gyoz, az mar kicsit nagyobbra nyithatja a szajat.
Kárpáti Zoltán
2014. április 14. 13:50
Ha bevetik a hadsereget, akkor az egész orosz lakosságnak fegyvert kell fognia az elnyomó ukrán kormánnyal szemben, és kivívni függetlenségüket. Afelől kétség sincs, hogy ezt csak fegyverrel vívhatják ki, hisz a puccsal hatalomra került ukrán vezetés oroszellenes és az ukrajnai orosz lakosságot ellenségként kezeli, akiket fegyverrel akar kényszeríteni a behódolásra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!