Szerb választás: fölényesen nyert a Szerb Haladó Párt

2014. március 17. 07:49

Előzetes eredmények szerint a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) a szavaztok 48,8 százalékával 157 helyet szerzett a 250 fős parlamentben, ilyen fölényre 1990 óta nem volt példa. Második helyen a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 14 százalékkal, ezzel 45 mandátumhoz jutottak. A Vajdasági Magyar Szövetségnek hét mandátuma lesz az új szerb parlamentben.

2014. március 17. 07:49

A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) előzetes eredményei alapján a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 48,8 százalékát szerezte meg, ami 157 helyre elég a 250 fős parlamentben. A bejelentések szerint az új kormányfő is a párt elnöke, Aleksandar Vučić lesz. 

A második helyen az eddigi koalíciós partnere, a baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 14 százalékkal, ami 45 mandátumra elég. Az 5 százalékos parlamenti küszöböt emellett átlépte az ellenzéki Demokrata Párt (DS) 5,9 százalékkal, és az ebből kivált, Boris Tadić volt államfő által vezetett Új Demokrata Párt (NDS) 5,7 százalékkal.

A jobboldali, nacionalista Szerbiai Demokrata Párt (DSS) és a Szerbia Egyesült Régiói (URS) nevű tömörülés nem jutott be a szerb törvényhozásba. Mladjan Dinkic, az URS elnöke a vereséget követően bejelentette lemondását.

A Köztársasági Választási Bizottság 18,89 százalékos feldolgozottság mellett a CeSID-éhez hasonló adatokról számolt be. Sajtótájékoztatójukon elhangzott: a részvétel 55,26 százalékos volt.

Az SNS jelenlegi eredményéhez hasonló óriási többsége a parlamentben legutóbb a Slobodan Milošević vezette Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS) volt az első posztkommunista választásokat követően, 1990 és 1992 között, amikor a 250 fős törvényhozásban 200 SPS-es képviselő ült.

A CeSID közvélemény-kutató mintavételi eljárással történő szavazatszámlálásának eredményeiből az is kitűnik, hogy a szavazatok 20 százalékát olyan pártokra adták le a szerbiai választók, amelyek nem lépik át az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Ebben az esetben pedig az abszolút parlamenti többséghez akár a 40 százalékos támogatottság is elég lehet.

A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) az eddig ismert adatok alapján várhatóan 7 mandátuma lesz, mivel a CeSID adatai alapján a lakosság 2,2 százaléka szavazott a legnagyobb délvidéki magyar pártra. Eddig 5 mandátummal rendelkeztek. A kisebb vajdasági magyar pártoknak nem lesz egyetlen képviselőjük sem a belgrádi parlamentben.

Pásztor István, a VMSZ elnöke késő esti sajtótájékoztatóján Szabadkán kijelentette: a vajdasági magyar politikának utoljára 22 évvel ezelőtt volt annyi parlamenti helye, mint amennyi most lesz, így a VMSZ a választások egyik győztese. "Szerintem megéri az, ha valaki tisztességes, kimért, mérsékelt, ha olyan mondatok mond ki és olyan eszméket képvisel, amelyek mögé holnap és holnapután is odaállhat" - hangsúlyozta.

Szerbiában azt követően írtak ki előre hozott választásokat, hogy januárban megkezdődtek az uniós csatlakozási tárgyalások Brüsszel és Belgrád között. A vezető politikai erőt képviselő SNS azzal indokolta a rendkívüli voksolás kezdeményezését, hogy nagyobb politikai támogatottságra van szükségük a gazdasági reformok végrehajtásához.

A valamivel több mint 6,7 millió szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár összesen 19 lista közül választhatott. A szerb törvényhozás 250 mandátumáért 3020 jelölt szállt ringbe. A hivatalos és végleges eredményeket március 20-ig teszik közzé. A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez volt a tizedik parlamenti választás, ezek közül a hetedik előre hozott választás.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2014. március 17. 09:59
Ezek fogják eladni Szerbiát, árulókra mindenütt szükség van.
Öreg
2014. március 17. 09:38
Megérkezett Belgrádba a budapesti gyors! Szociik, ímé a sors!
peti
2014. március 17. 09:09
Lószart nyert fölényesen! Az nyer fölényesen, akire az EU vezető politikusai azt mondják, hogy fölényesen nyert, és punktum! Jól is nézne ki, ha minden nép szabadon eldönthetné, hogy mit akar!
Csörgő-Palló-Munkács-Técső
2014. március 17. 08:43
Európának csak a magyar nacionalizmussal van baja: abból ki tudna nőni egy erős közép-európai állam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!