Brutális autóbaleset Baranyában: élet-halál között van egy idős nő és az unokája
Egy fekete Mercedes az ütközés után nagy sebességgel lesodródott az útról és többször megpördült, majd vezetője és női utasa rácsavarodott egy fára.
Az egykori dél-afrikai államfő 95 éves volt. Nelson Mandelát csütörtökön érte a halál. A 20. század egyik ikonikus politikusát tömegek gyászolják rezidenciája előtt.
Csütörtökön, 95 éves korában elhunyt Nelson Mandela – jelentette be Jacob Zuma dél-afrikai elnök.
Mandelát idén már három hónapon át kórházban volt a tüdőfertőzése miatt, amit még a Robben Island nevű börtön szigeten szedett össze, ahol 1964-től 1990-ig volt a szegregáció fehér felsőbbrendűséget hirdető apartheid rezsim rabja. Ez ellen a rezsim ellen küzdött egész életében.
1993-ban Frederik Willem de Klerk akkori államfővel együtt Nobel-békedíjat kapott erőfeszítéseiért. 1994-ben választották meg a Dél-Afrikai Köztársaság elnökévé, miután pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus megnyerte a választásokat. Mandela a 20. század egyik megkérdőjelezhetetlenül ikonikus politikusa volt.
Az egykori dél-afrikai elnök egészésgi állapotával hónapok óta foglalkoztak a híradások és az ország, de eddig a hivatalos személyek azt állították, hogy bár válságos az állapota, de stabil. Szerdán viszont egyik lánya már kimondta, hogy édesapja a halálos ágyán van.
A johannesburgi Mandela-rezidenciánál tömegek gyászolják az elhunyt volt elnököt – írja a NOL.