Helmut Schmidt: 2020 utánig eltart a volt NDK felzárkózása

2013. szeptember 07. 11:07

Jóval 2020 utánig eltart a volt NDK felzárkózása Németország nyugati részéhez – mondta Helmut Schmidt egykori nyugatnémet kancellár pénteken egy választási rendezvényen.

2013. szeptember 07. 11:07

A szociáldemokrata politikus szerint a német egységfolyamat során sok minden félresikerült. Így például „nem akartuk, de mégis tönkretettük az NDK-s ipart”, ami tovább erősítette a két országrész közti egyenlőtlenségeket – mondta Schmidt a keleti Brandenburg tartomány névadó településén, a Havel mentén fekvő Brandenburg városban (Brandenburg an der Havel).

Helmut Schmidt a szociáldemokrata párt (SPD) parlamenti frakcióvezetője, Frank-Walter Steinmeier meghívására vett részt a pódiumbeszélgetésen. Ez volt az SPD-kampány egyetlen nagyobb rendezvénye, amelyen felszólalt a német baloldal legtekintélyesebb alakjai között számon tartott volt kormányfő, aki 1974-től 1982-ig volt az NSZK kancellárja. Schmidt az elődje, Willy Brandt által elindított és a szocialista táborral folytatott viszony rendezését előirányzó úgynevezett keleti politika jegyében többször tárgyalt Erich Honeckerrel. A keletnémet pártfőtitkár „sajnálatra méltó, bizonytalan ember volt”, és mindenben Moszkva döntéseitől függött – mondta a 94 éves politikus.

Frank-Walter Steinmeier a beszélgetésen hangsúlyozta, hogy az SPD egyik fő törekvése a keleti tartományban élő nyugdíjasok járandóságának felzárkóztatása a nyugati nyugdíjakhoz. A szociáldemokraták fel akarnak lépni a vidék elnéptelenedése ellen is, ami a fiatalok nyugatra vándorlása miatt erősen sújtja a keleti tartományokat. Ezért az úgynevezett szolidaritási járulékot – a keleti tartományok fejlesztése céljából kivetett közterhet – meg kell tartani 2019 után is, amikor lejár a járulékról szóló megállapodás, de át kell alakítani, az elmaradt régiók fejlesztésére kell fordítani nyugaton és keleten egyaránt – mondta Steinmeier.

Helmut Schmidt a szíriai helyzettel kapcsolatban azt mondta: „rémisztő”, milyen könnyen jutnak egyesek arra a belátásra, hogy a katonai beavatkozás a legjobb megoldás. „Én aztán nem vagyok pacifista, öreg katona vagyok”, de az biztos, hogy kétnapi bombázásnál sokkal inkább veszélyeztetné a damaszkuszi rezsimet, ha egyetértésre jutna az Egyesült Államok és Oroszország – mondta a volt német kancellár.

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2013. szeptember 07. 14:17
"a keleti tartományban élő nyugdíjasok járandóságának felzárkóztatása a nyugati nyugdíjakhoz" Ez a keleti-nyugati nyugdíj különbség sem fedi a valóságot, mert keleten teljes foglalkoztatottság volt, a nőknek is dolgozniuk kellett, gyerekek óvodában, bölcsődében, míg a nyugati nők pl. részmunkaidőben dolgoztak, ami után nyilván nem kapnak annyi nyugdíjat, mint a keletiek. Keleten ugye nem volt munkanélküliség sem. Láttam egy összegzést a keleti és nyugati nyugdíjakról, ahol a keletiek nem maradtak el a nyugati mögött, sőt, éppen fenti okokra visszavezethetően. http://www.bild.de/media/verweis-bild-19812708/Download/1.bild.jpg
thymian
2013. szeptember 07. 13:20
„nem akartuk, de mégis tönkretettük az NDK-s ipart” Na persze, nem akartátok, de mindegyik vásárolt olcsó keleti ingatlant, lenyúltátok a keleti fejlesztéseket és vittétek a saját bizniszeiteket. És mi van a volt szoc. országokkal, amiket ugyanúgy tönkretettetek, azoknak ki fizet szolidaritási járulékot?
Fahrenheit 451
2013. szeptember 07. 12:17
Magyarország kinyírása hamarabb végbemegy az NDK felzárkóztatásánál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!