Jogvédők beperelték az amerikai biztonsági szervek vezetőit

2013. június 12. 07:52

Megkérdőjelezve a Nemzetbiztonsági Szolgálat által folytatott titkos híváslista-megfigyelés alkotmányosságát, kedden keresetet nyújtott be amerikai biztonsági és kormányzati szervek vezetői ellen az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége. A jogvédők azt szeretnék, ha leállítanák a lehallgatásokat, a már megszerzett adatokat pedig törölnék.

2013. június 12. 07:52

Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (ACLU), az Egyesült Államok egyik legjelentősebb jogvédő szervezete szerint a telefonhívások adatainak megfigyelése sérti a szólás szabadságához és a magánélet sérthetetlenségéhez való jogot. A New Yorkban benyújtott kereset James Clapper, a nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI), valamint az Nemzetbiztonsági Szolgálat (NSA), a Pentagon, az igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetői ellen irányul.

Az ACLU arra kérte a szövetségi bíróságot, hogy állítassa le a telefonhívások nyomon követésének programját, nyilvánítsa azt törvénytelennek, és rendelje el: az amerikai kormányzat töröltesse minden adatbázisából a hívásokra vonatkozó adatokat.

Az ACLU az NSA által megfigyelt Verizon távközlési szolgáltató előfizetőjeként sértettnek minősítette magát, rámutatva, hogy a titkos kormányzati megfigyelési program várhatóan visszatartó hatással lesz azokra, akik bejelentést szándékoznak tenni, valamint másokra, akik kapcsolatba szeretnének lépni a szervezettel. A kereset sértettként nevezte meg a New York-i Polgári Szabadságjogok Szövetségét (NYCLU) is.

Barack Obama elnök múlt pénteken védelmébe vette a telefonos és internetes forgalomra vonatkozó adatok figyelését, azzal érvelve, hogy a magánélet sérthetetlensége terén elszenvedett enyhe jogsérelmek szükségesek annak érdekében, hogy az Egyesült Államok meg tudja védeni magát a terrortámadásokkal szemben.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2013. június 12. 10:11
Readin, Kroese, Cohn-Bendit meg az EU Tanacs es mindenfele rendkivulfontos szabadsagjogi szervezetek, Haraszti Miklos, Koszeg Ferenc, Demszky Gabor, Konrad Gyorgy es nem utolso sorban a magyar ujsagirok balliberalis gyongyszemei mar hegyezik a ceruzajukat es irjak megszokott stilusukban a tiltakozasokat. Sot, biztos vagyok benne, hogy mar szerveztek tiltakozo tuntetest az usa nagykovetsege ele is.
medve
2013. június 12. 09:23
Én kerülöm az olcsó Amerika-ellenességet és az összeesküvés-elméletek, sőt, még szeretem is Amerikát. De azért remélem, most egy ideig, míg tisztázzák ezt, nem fognak helyettes államtitkáraik leckét adni demokráciából. Vagyis, remélem, a Melia nevű helyettes államtitkár befogja a pofáját egy időre.
kamasuka
2013. június 12. 08:44
http://medianaplo.blog.hu/2013/06/10/medianaplo_miert_szelektal_bajnai Orbán elment Olgához is, TV2höz is, stb. Meg is nyert jópár baller szavazót. Na már most, Gordonnak jobber szavazók kellenének, de ő csak a baller médiában töri magát. Itt most nem a bátorságról van szó, hanem a kilóg a lólábról. Úgy nézem, hogy leesett a maszopnak is, hogy bajnai mögött nem jobber szavazók milliói állnak majd, hanem csak a szimpla liberális és szellemi felsőbbrendiséggel megáldott szdsz - és utodpártjainak - szavazói, akik olyan listával jönnének, amivel ismét parlament közelbe kerülne Ungár Klára és a hozzá hasonló, ill. rég a francba elűzött, lejáratódott figurák tömege.
Man dinner
2013. június 12. 08:42
Van terrorizmus, meg antiszemitizmus. És mindkettő a világuralmi törekvéseket lassítja. Ez a fő problémája a tudjuk kiknek. South Park: "igen, tudjuk, hogy a kicsik játékába este megszólaló hang hipnotizálja a gyerekeket (vesszen az USA!), de maguknak, Amerikaiaknak, sokkal nagyobb a péniszük." Téma letudva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!