Kelemen Hunor: Nem vagyunk a románok ellenségei

2013. április 20. 12:06

A romániai magyarok nem a románok ellenségei – hangsúlyozta pénteken Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) tisztújító kongresszusán mondott üdvözlő beszédében.

2013. április 20. 12:06

A romániai magyarok nem kívánnak egyebet, mint szülőföldjükön élni, munkájukkal gazdagítani ezt az országot. Tiszteletet tanúsítanak, tiszteletet kérnek, és meg akarják őrizni nemzeti önazonosságukat” – mondta Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke rámutatott: egy másik pártcsaládhoz tartozó, ellenzéki politikai szervezet elnökeként azért fogadta el a PSD meghívását, mert Victor Ponta kormányfő-pártelnök megértette: az RMDSZ lehet ellenzékben, de a magyar-román kapcsolatokat nem szabad visszafordítani a múltba. Kelemen Hunor Adrian Năstase volt miniszterelnöknek is köszönetet mondott, amiért 2000-2004 között „az előítéleteket félretéve bátor döntéseket hozott”. Románia a Năstase-kormány idején fogadta el kisebbségek anyanyelvhasználatát biztosító közigazgatási törvényt.

A PSD pénteken és szombaton tartja tisztújító kongresszusát, amelyen – a legnagyobb ünneplésben részesített meghívottként – a börtönből frissen szabadult Năstase is megjelent. A korrupcióért tavaly kétéves börtönbüntetésre ítélt, feltételesen szabadlábra helyezett politikust a bíróság 2016-ig a közügyektől is eltiltotta. A PSD kongresszusán Năstase a párt volt elnökeként vesz részt, és nem mond beszédet. Bebörtönzését párttársai Traian Băsescu államfő politikai bosszújának tekintik. Szolidaritása jeléül a PSD nem választ Országos Tanácsa élére elnököt, ezzel is jelezve, hogy a tisztség, amelyet Năstase bebörtönzése előtt betöltött, továbbra is megilleti őt.

A PSD kongresszusát Gurmai Zita szocialista európai parlamenti képviselő, az Európai Szocialista Párt Nőszervezetének elnöke is üdvözölte, és egy csokor virágot adott át Ion Iliescunak, a PSD tiszteletbeli elnökének. A kongresszuson nem kétséges Victor Ponta kormányfő újraválasztása a PSD elnöki tisztségébe, komolyabb küzdelem csak az alelnöki tisztségekért folyik.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2013. április 20. 19:44
Kár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!