Romániában is alkotmányt módosítanak

2013. február 13. 16:55

Megkezdődött Romániában az alkotmánymódosítási folyamat, miután szerdán a bukaresti parlament megszavazta az alkotmánymódosító bizottság összetételét.

2013. február 13. 16:55

A 439 támogató szavazattal és egy tartózkodás mellett elfogadott parlamenti határozat szerint a grémium elnöke Crin Antonescu, a szenátus elnöke lesz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről a bizottság munkájában Máté András parlamenti képviselő vesz részt, aki egyben a 23 tagú testület egyik alelnöke. A politikus az MTI-nek szerdán elmondta: az RMDSZ több olyan módosítást terjeszt be, amely a nemzeti kisebbségeket érinti, így kérni fogja a nemzetállam fogalom törlését az alkotmány első cikkelyéből, a szubszidiaritás elvének bevezetését, valamint a nemzeti kisebbségek számára konzultációs mechanizmus létrehozását.

Ez utóbbi javaslat szerint a romániai kisebbségi hivatalnak konzultálnia kellene a nemzeti kisebbségeket képviselő szervezetekkel a központi és helyi hatóságok olyan döntéseiről, amelyek az etnikai, nyelvi és vallási identitás megőrzésére, valamint kulturális és oktatási ügyekre vonatkozik. Az RMDSZ a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának előírásait is beépítené az alkotmányba azért, hogy például ne lehessen megváltoztatni a lakosság etnikai arányát egy bizonyos közigazgatási egységben. A szövetség jelenleg ellenzékben van, de a képviselő lát esélyt arra, hogy politikai egyeztetés útján a román pártok elfogadják az RMDSZ bizonyos javaslatait.

Máté András szerint a kétharmados többséggel kormányzó Szociálliberális Szövetség már a nyári parlamenti vakáció előtt befejezné a parlamentben az alkotmánymódosítást, amelyet népszavazáson is meg kell erősíteni. Victor Ponta román miniszterelnök bejelentése szerint a referendumot október 1-jére tervezik kiírni.
 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gebasz
2013. február 13. 17:03
bizottság? népszavazás? az meg mi a francnak? unortodox megoldások kellenének! elmaradott egy népség ez a román...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!