Az RMDSZ kiáll Csíkszereda polgármestere mellett

2013. február 26. 19:24

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szolidaritást vállalt Ráduly Róbert csíkszeredai polgármesterrel.

2013. február 26. 19:24
Rádulyt hétfőn azért bírságolta meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács, mert a főépítészi állás meghirdetésekor a magyar nyelv ismeretét is a kritériumok közé sorolta.
 
„A magyar nyelv használata a közigazgatásban egy törvény által szavatolt jog, nem kivétel ez alól a csíkszeredai főépítész sem, akinek munkaköri leírásában szerepel a fogadóórák megtartása. Ezekre pedig polgárok mennek el, akiknek kérdéseik, ügyes-bajos dolgaik vannak. Közöttük pedig magyar anyanyelvűek is vannak, sőt, Csíkszereda esetében többségében azok. Éppen ezért a magyar nyelv ismeretének feltételét jogosnak és törvényszerűnek tartom” – olvasható Kelemen Hunor állásfoglalásában, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez a politikus sajtóirodája.
 
Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a helyi közigazgatásról szóló törvény szerint azokban a területi-közigazgatási egységekben, amelyekben a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbségekhez tartozik, a helyi közigazgatási hatóságoknak biztosítaniuk kell az anyanyelv használatát.
 
„Az RMDSZ az elmúlt 23 évben azért is dolgozott, hogy anyanyelvünket szabadon tudjuk használni, ehhez pedig megteremtettük a törvényes feltételeket. Ezek betartása alól pedig nem képez kivételt senki, sem Csíkszeredában, sem más településeken. Az anyanyelv védelme és szabad használata olyan téma, amelyben semmiféle engedményt nem vagyunk hajlandóak tenni. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács azon tagjainak, akik ezt a döntést meghozták, tisztában kellene lenniük azzal, hogy nekik nem a magyar nemzetiségűek és a törvény, hanem a diszkrimináció ellen kell fellépniük” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke. 
 
Kelemen Hunor jogorvoslati segítséget kínált a csíkszeredai polgármesternek az ügy megnyugtató rendezése érdekében.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
az imaszoba forgatómotorja
2013. február 26. 19:49
lpormányon már eléggé megszolgáltátok a románoknak hogy most következmények nélkül ugathassatok tétje meg úgy sincs az ugatásotoknak ellenzékből
ottapont
2013. február 26. 19:43
semmiféle engedményt nem vagyunk hajlandóak tenni De kemény vagy, pui de dac! :D)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!