Megegyezett a szobalány és a volt IMF-vezér

2012. december 11. 09:54

Peren kívül megegyezett Dominique Strauss-Kahn az őt nemi erőszakkal vádoló szobalány jogi képviselőivel.

2012. december 11. 09:54

Peren kívül megegyeztek egymással hétfőn New Yorkban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn és az őt nemi erőszakkal vádoló szobalány, Nafissatou Diallo jogi képviselői. A megegyezés részletei bizalmasak – jelentette ki a polgári peres eljárásban illetékes Douglas McKeon bíró Bronxban, New York állam Legfelsőbb Bíróságán.

A Le Monde francia napilap november 30-án azt az értesülést közölte, hogy Strauss-Kahn hatmillió dollár kárpótlást fizet Diallónak, egy guineai imám lányának, amit a volt IMF-vezér ügyvédjei később cáfoltak. A hétfői, rövid meghallgatáson a bíró határozatának megfelelően Strauss-Kahnnak nem kellett személyesen megjelennie, vádlójának azonban igen. A megegyezés a jelek szerint pontot tesz a botrányos ügy végére, amelynek során Diallo azzal vádolta meg Strauss-Kahnt, hogy 2011. május 14-én a manhattani Sofitel szállodában orális szexre kényszerítette őt.

Az IMF-vezér ellen büntetőeljárást indítottak, aki emiatt lemondott hivataláról. Strauss-Kahnnak a botrány miatt azok az esélyei is szertefoszlottak, hogy megszerezze hazája, Franciaország elnöki posztját. Az ügyészség, noha eleinte a szállodai szobában talált DNS-nyomok alapján biztosra ment az eljárásban, 2011. augusztusában ejtette a büntetővádakat, mert aggályai támadtak Diallo szavahihetőségével kapcsolatban. McKeon bíró azt is bejelentette, hogy peren kívüli megállapodás született abban a perben is, amelyet Diallo a New York Post bulvárlap ellen indított, amiért az prostituáltnak nevezte. A lap által fizetendő kártérítés összegét sem hozták nyilvánosságra.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hartnesz
2012. december 11. 11:22
Aki az IMF élén tevékenykedik az egy mocskos kis geci. Most meg kiderült hogy a magánéletben is az. De miért kellett ezért lemondani??? Micsoda képmutatás!!!
csíksomlyai
2012. december 11. 10:22
Van az a pénz...
cutcopy
2012. december 11. 10:14
Dominique, hát nem sokkal egyszerűbb lett volna előtte megegyezni..?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!