Regionális nyelv lett a magyar Beregszászon

2012. szeptember 18. 18:22

Részlegesen regionális státust kapott a magyar nyelv a Beregszászi járásban: a járási tanács (közgyűlés) képviselőinek túlnyomó többsége kedden megszavazta az ukrán nyelvtörvény kisebbségek nyelvhasználatára vonatkozó egyes rendelkezéseinek helyi szintű alkalmazását.

2012. szeptember 18. 18:22

A döntés értelmében a jövőben a járási tanács határozatait mind a testület internetes honlapján, mind az újságjában két nyelven, ukránul és magyarul teszik közzé. A magyar nyelvet is használják majd az önkormányzati ügyintézésben, konferenciákon, gyűléseken, és magyarul is közzéteszik a hivatalos közleményeket – adta hírül az ua-reporter.com ungvári hírportál.

A Beregszászi járásban az ukrán mellett magyarul készülnek majd a hivatalos nyomtatványok, űrlapok, pecsétek, feliratok. A 2001-es ukrajnai népszámlálás adatai szerint a Beregszászi járás 54 ezer főt kitevő lakosságának 76 százaléka magyar nemzetiségű.

Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Beregszász polgármestere – akit a karpatnews.in.ua kárpátaljai hírportál idézett – történelminek nevezte a járási tanács döntését, amelyet a jelen lévő 52 képviselő közül 45 szavazott meg. A politikus hangsúlyozta, Beregszász azzal, hogy 2012. szeptember 7-én elkezdte az ukrán nyelvtörvény alkalmazását a város területén, nagy lépést tett a magyar kisebbség jogainak alkalmazása felé. A járási tanács döntése azonban – tette hozzá – összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentőséggel bír a kárpátaljai magyarság jogainak bővítését illetően.

A mukachevo.net munkácsi hírportál ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a beregszászi járási tanács – akárcsak néhány napja a beregszászi városi tanács – elvetette a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselőcsoportjának indítványát, hogy a testület teljes egészében, s ne csak részlegesen szavazza meg a magyar nyelv regionális státusra történő emelését Kárpátalja egyetlen magyar többségű járásában.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2012. szeptember 19. 15:43
Kár, hogy annak idején Kádár nem fogta szaván a beregszászi járást Magyarországnak átengedni ígérő Hruscsovot.
thymian
2012. szeptember 18. 20:09
Nagyon helyes, hiszen genetikailag rokonok vagyunk az ukránokkal (is), érthetetlen az eddigi magyarellenesség.
holnaPinap
2012. szeptember 18. 19:06
első gondolatom nekem is az volt h végre egy pozitív hír hosszú idő után...
aztabazta
2012. szeptember 18. 19:00
Vegre egy jo hir, az anyaorszagbol omlo sok szar utan !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!