Magyar képviselő juthat be az ukrán parlamentbe

2012. augusztus 12. 13:13

Parlamenti képviselőjelöltként jegyezte be az ukrán Központi Választási Bizottság a hétvégén Gajdos Istvánt, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökét, aki a befutónak számító 74. helyet kapta a kormányzó Régiók Pártja (PR) választási listáján.

2012. augusztus 12. 13:13

A 2012. október 28-ra kitűzött ukrajnai parlamenti választásokon való mandátumszerzési esélyeiről Gajdos István az MTI ungvári tudósítójának vasárnap elmondta: „mindenképpen befutónak vélem a számomra biztosított listás helyet, tekintettel a PR népszerűségi mutatóira és a szakértők előrejelzéseire, amelyek szerint a kormányzó párt 85-90 képviselőt juttathat be listán a kijevi törvényhozásba”. Hozzátette, hogy növelheti az esélyeit – a töredékszavazatok beszámítása mellett – az is, hogy a PR listájának elején szereplő 10-15, vezető politikusként ismert képviselőjelölt a választások után minden bizonnyal lemond a mandátumáról, mert a végrehajtó hatalomban tölt majd be vezető tisztségeket.

Az UMDSZ elnöke hangsúlyozta: a kárpátaljai magyar közösség irányába tett nagyon pozitív gesztusként értékeli a PR részéről, hogy mandátumra esélyes helyet biztosított számára a választási listáján. Egyúttal cáfolta az UMDSZ ellenfelei által hangoztatott állítást, amely szerint egy parlamenti képviselői helyért cserébe a szervezet eladja a magyar érdekeket. „Nem eladni, hanem épp ellenkezőleg, megvédeni szeretnénk a magyar érdekeket, hiszen mindenki láthatja, mennyire megnehezült ezeknek az érdekeknek az érvényesítése Ukrajnában, amióta nem tudjuk hallatni a hangunkat az ország parlamentjében” – fejtette ki. Megjegyezte: „most reális esélyünk van ennek a képviseletnek a visszaszerzésére, ráadásul egy olyan politikai erő oldalán, amely Európa felé viszi az országot, hiszen a programjában megvalósítandó célként szerepel az európai integráció és a kisebbségek anyanyelvhasználatának a biztosítása”.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvami
2012. augusztus 12. 22:37
Ez ciki... Az egyik Kárpátaljai magyar érdekképviselet (KMKSZ) saját képviseleőit inditja a választásokon, a másik meg (UMDSZ) inkább behódol az ukrán kormánypártnak, megosztva az így is kisszámú magyarságot...
HSL
2012. augusztus 12. 15:53
lám-lám... nem a nyugatbarát tésztaképű meg a szőke ribanc karolta fel a magyar kisebbséget...
blogen
2012. augusztus 12. 15:00
Na ez a különbség az oroszok és a Nyugat között. A Nyugat lépten-nyomon pofázik a kisebbségi jogokról, de nézzétek meg hány magyar képviselőt indítanak szlovák pártok befutó helyen, miközben Oroszország nem pofázik a kisebbségi jogokról, az oroszoknak az ilyesmi egyszerűen természetes. Ukrajnában is csak a nyugatos kirekesztőkkel, az ukrán nacionalistákkal van baj.
Erik a Narancs
2012. augusztus 12. 13:35
Ukrajnaban sem jott be a narancsos forradalom !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!