MKP: Nem őszinte a szlovák kormány

2012. augusztus 21. 18:07

Más-más módon látja a szlovákiai magyar civil és politikai érdekképviselet a kisebbségi kultúrára szánt kormánytámogatás összegét érintő változtatásokat, abban viszont mindegyik egyetért, hogy a támogatások csökkentése nem járható út.

2012. augusztus 21. 18:07

Az érintettek reakciói a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosának azon hétfői bejelentése alapján láttak napvilágot, amely szerint a vártnál kisebb mértékben, az idei 4 és fél millió euróról 4 és negyed millióra csökken a kisebbségi kultúrára szánt kormánytámogatás. A támogatás keretösszegét a jövő évi költségvetés tervezetében a múlt héten még mindössze 1 millió euróban határozta meg a pénzügyi tárca.

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke az MTI-nek azt mondta: kiábrándítónak tartja a kisebbségi kultúrára szánt állami költségvetés körül kialakult helyzetet. Rámutatott: nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindenképpen csökkenésről van szó. „Három nap alatt nem szoktak véleményt változtatni a költségvetési javaslattal kapcsolatban. Vagy az első javaslat, vagy a helyreigazítás egyszerű átverésnek minősíthető. A kormány így akarja eltakarni, hogy nem kívánja növelni az identitás megőrzésére elkülönített tavalyi négy és fél milliós támogatást, pedig a magyar közösség számának csökkenése ezt indokolná” – jelentette ki Berényi József.

Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője az MTI-nek adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta: látni kell, hogy a szlovákiai magyar civil szektor mennyire rá van szorulva erre a támogatásra, és ezért az erre szánt keret összegét a jelenlegi szinten kell tartani. Rámutatott: az volna a kívánatos, ha a kisebbségi kultúrára szánt összeget és az elosztását törvényben szabályoznák, és az ezzel kapcsolatos mechanizmusokat átláthatóbbá lehet tenni – szögezte le.

Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke a kisebbségi kultúrára szánt kormánytámogatás összege kapcsán a kisebbségi kormánybiztos által folytatott tárgyalást sikeresnek tartja, mivel, mint mondta: a megszorításokról rendelkező kormányhatározat 10 százalékos kiadáscsökkentéssel számol minden intézmény esetében, a kisebbségi kultúrára szánt összeg pedig csak 5 százalékkal csökkenne az ideihez képest. A tárgyalások még nem zárultak le véglegesen; „még megpróbáljuk valahogyan azt a 250 ezret is visszacsalogatni” – fogalmazott Bugár Béla.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!