Elefántok, szamarak és oligarchák – Elektor I.

Barack Obama ugyan látszólag több pénzzel vághat a kampányba, mint kihívója, Romney az előválasztások befejeztével azonban gyorsan szűkíti a rést. Ráadásul más vele szimpatizáló csoportok is jelentős pénzek felett rendelkezhetnek. Obama nemrég ismét adakozásra szólította fel híveit, akik között nagyobb az aránya az egyszerre kevés pénzt adományozóknak, míg riválisa gyakran kap nagyobb átutalásokat. Lehetséges, hogy a hatalmon lévő elnök kevesebbet tud majd költeni kampányára, mit ellenfele.

Mi az új a mostani kampányban?

A válasz egyszerű és bonyolult. A Legfelső Bíróság 2010-es ún. Citizens United-döntése drasztikusan átalakította a kampányfinanszírozás fogalmát, lehetővé tette, hogy szabadon költsenek politikai céljaikra a gazdagok. Az európai hagyományokhoz képest jóval erősebb, történelmileg közvetlenebb politikai nyomásgyakorláshoz szokott szupergazdag réteg számára természetes igény, hogy hallassa a hangját. Nem meglepetés: a legvagyonosabb egy százalék zömében nem az újraelosztó államot (fél szívvel) képviselő demokraták mellé állt, bár nem egységes a reakció.

Az USA-ban a pénzügyi hatalmat politikai hatalommá átalakító eszközök közül a legfontosabb az úgynevezett PAC (Political Action Committee), ennek is a Citizens United döntés óta kialakult új, korábbi korlátoktól megszabadított formája, a Super PAC. Ezek az új kampányszervezetek ugyan nem járulhatnak közvetlenül hozzá a jelöltek választási kasszájához, tőlük névben függetlenül azonban támogathatnak politikai pozíciókat, rendezhetnek „független” kampányokat.

Az utóbbi két évben bőven volt példa az alkalmazásukra: minden magára valamit is adó republikánus elnökjelölthöz köthető volt ilyen szervezet, sőt, annyira elszaporodtak, hogy még Super PAC-paródia is alakult, pl. Stephen Colbert amerikai humorista/politikai showműsorvezető hangzatos nevű Super PAC-je. Az Americans for a Better Tomorrow, Tomorrow elnevezésű szatirikus kampánycsoport úgy tesz, mintha konzervatív gazdasági értékeket képviselne, úgy túllihegve azokat, hogy ettől nevetségessé válnak, miközben a választási folyamat átalakulására is fényt vet. Colbert, aki show-jában egy szélsőkonzervatív karaktert játszik, Magyarországon egyébként a szentendrei M0-s híd elnevezése körüli hecckampányáról ismert: az online szavazási lehetőséget kihasználva, nézőit felbuzdítva megnyerte a voksolást. Ebből a potenciálisan kínos helyzetből a magyar állam amúgy ügyesen kivágta magát: a washingtoni nagykövetet beküldték a showman műsorába, ahol a diplomata közölte vele, hogy szívesen elneveznék róla a hidat, ez azonban csak poszthumusz lehetséges.

Az idei kampányban a Super PAC-eken kívül más jelei is vannak az új pénzköltési szabadságnak. Az elnökválasztással egy időben szenátorokat és képviselőket is választanak. A szenátusba Hawaii-ból pályázó republikánus Linda Lingle kétszámjegyű népszerűségi hátránya ellenére is megtalálta a pénzt arra, hogy heti hét napban, 24 órán keresztül csak az ő kampányára koncentráló kábeltévé-csatornát indítson. Ilyesmire még a többéves kampányokat is ismerő Amerikában sem volt eddig példa.

Pénz, pénz, pénz

A pénz hatalma újra megerősödött a tömegek befolyásához képest az USA-ban. Ennek legutóbbi, közvetlen oka a Citizens United döntés volt, azonban ez valójában csak egy hosszú folyamat végkifejlete. A protestáns munkaetikára épített Egyesült Államok politikai gondolkodásában fontos szerepet játszik a libertariánus eszme, amely Európában nem tartozik a mainstreambe. Ebből önmagában is ideológiák családfája sarjadt, azonban az amerikai oligarchák számára az a vonatkozása a legfontosabb, hogy a saját tulajdonát saját individuális céljaira felhasználó kiemelkedő tehetségű ember akkor hozza létre a legtöbb értéket a társadalomban, ha az nem avatkozik bele a munkájába. Tehát nincs progresszív adóztatás, a szociális ellátórendszerek működtetése nem az állam szerepe: ezeket jótékonyságból, az egyházak hagyományosan nagyobb szerepvállalásával vagy üzleti alapon lehet megoldani.

Ezt a nézőpontot képviselik a republikánus párton belüli libertariánus Tea Party mozgalmat támogató, szürke eminenciásként háttérbe húzódó Koch testvérek vagy a médiamágnás Rupert Murdoch is, aki az amerikai közbeszédet sikeresen polarizáló Fox News kábeladó tulajdonosa és szellemi atyja. Ez a csatorna is felelős többek között az USA-ban hagyományosan erős kétpárti párbeszéd háttérbe szorulásáért. A fokozódó párbeszéd-képtelenség hatalmas kárt tett a konszenzust igénylő, európai szemmel néha bizánci bonyolultságúnak tűnő döntéshozatali folyamatban.

Ezért nem meglepő, hogy az Egyesült Államok története során folyamatosan ingadozott a demokratikus, illetve oligarchikus irányítási szerkezetek között. Az amerikai ipari fellendülés nagy alakjai, a Carnegie-k, a Rockefellerek korában az átlagos állampolgár kevésbé szólhatott bele a politika folyásába, mint Roosevelt elnök New Deal-je, a hatvanas évek ellenkultúrája vagy a ’90-es évek optimizmusa idején.

Az oligarchikus demokrácia felé?

Az utóbbi évtizedben, különösen annak utolsó néhány évében újra az oligarchikus szemlélet felé billent a mérleg nyelve. Amikor Obama elnök hatalomra került, a gazdagok relatíve alacsony adót fizettek, miközben az elnök legfontosabb célja az USA-ban addig ismeretlen állami egészségbiztosítási rendszer bevezetése és a válság hatására lelassult gazdaság stimulálása volt. Az elnök sikeresen letörte a kongresszus ellenállását, azonban olyan kompromisszumokra kényszerült, amelyek saját bázisát is eltántorították tőle: az egészségbiztosítási reformot máig nem támogatja az amerikai közvélemény többsége.

Ettől Obama ellenzéke azonban újult erőre kapott. Úgy érzik, hogy az USA az Európában egyre kevésbé fenntarthatónak bizonyuló szociális ellátórendszerek teljes bevezetése felé tart, miközben az intézkedéscsomag azoknak csupán egy fogatlan változata. Az állam fojtogató kezét érzi a torkán a politikai hatalmát az utóbbi években pénzével megerősítő vagyonos réteg, ezen belül is a különösen nagy befolyású dollár-multimilliárdosok. Eközben azonban egy botrányos előválasztási küzdelem után a republikánusok karizmatikus jelölt nélkül maradtak, a támogatottsági mutatóik nem megnyugtatóak.

Legesélyesebb jelöltjük, Mitt Romney, egy mormon technokrata oligarcha-politikus. Tíz évvel ezelőtt megválasztása ellen az egyetlen kizáró ok vallása lett volna, mára azonban megváltozott a helyzet. A 2008-as választások előtt Obama bőrszínéről is azt gondolták egyesek, hogy kizáró ok lesz, ez azonban — mint kiderült – tévedésnek bizonyult. Mára azonban a republikánus elit számára megemészthetővé vált Romney vallása, különösen azután, hogy a Legfelső Bíróság a minap meglepetésszerű döntéssel alkotmányosnak minősítette az egészségbiztosítási csomagot, ezzel pedig be is betonozta a törvényt. Az Egyesült Államok oligarchái most úgy érzik: ha el akarják kerülni az öreg kontinens szociális berendezkedésének kudarcait, az ellenkampány támogatására mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. És a Citizens United döntésnek köszönhetően ma már ezt meg is tehetik.