Ismét bíróság elé állhat Strauss-Kahn

2012. május 01. 18:00

Elutasította Dominique Strauss-Kahnnak a diplomáciai mentességre való hivatkozását az illetékes New York-i bíró, aki úgy határozott, hogy a szexuális támadással vádolt volt IMF-vezérigazgatónak polgári perben ismét bíróság elé kell állnia - közölte kedden bírósági iratokra hivatkozva a New York Post.

2012. május 01. 18:00
Douglas McKeon bronxi bíró Nafissatou Diallo, az IMF-vezér által állítólag orális szexre kényszerített szobalány keresete ügyében határozott így, arra hivatkozva, hogy Strauss-Kahn a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói posztjáról történt lemondásával elvesztette a diplomáciai immunitását. Az ügyben a Strauss-Kahn elleni büntetőeljárást indítottak, de a vádakat később ejtették, mert az illetékes manhattani ügyészség  Diallot nem szavahihető tanúnak találta.
 
A New York-i Sofitel szálloda volt szobalánya azonban ezután polgári peres keresetet nyújtott be, meg nem határozott összegű kártérítést követelve az általa „brutálisnak” és "szadistának" nevezett támadás miatt, amelyet állítása szerint a világ egyik legnagyobb hatalmú embere követett el. Strauss-Kahn ügyvédjei áprilisban azzal érveltek, hogy a volt IMF-vezért a pozíciójából fakadó mentessége nem lehet ismét bíróság elé állítani. A francia közgazdász-politikus ugyanakkor a letartóztatása során sohasem hivatkozott arra, hogy őt megilletné a diplomáciai immunitás, és a valutaalap vezetéséről - valamint az azzal járó privilégiumokról - még azelőtt önként lemondott, hogy vádat emeletek ellene.
 
A francia elnökségre is aspiráló Strauss-Kahn politikai karrierjét derékba törő incidens tavaly május 14-én történt.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. május 01. 19:47
Az IMF nem azért van megvadulva, mert piszkálják kedvenc vezérigazgatóját?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!