Észak-Korea tárgyalna az urándúsításról

2011. március 15. 12:28

Észak-Korea hajlandó lenne tárgyalni a néhány hónapja nyilvánosságra került urándúsító programjáról, ha felújítják a régóta szünetelő hathatalmi nukleáris leszerelési tárgyalásokat.

2011. március 15. 12:28

Az észak-koreai fél ezt Alekszej Borodavkin orosz külügyminiszter-helyettessel közölte. Borodavkin Moszkva főképviselője az észak-koreai nukleáris fejlesztésekkel kapcsolatos kérdésekben és küldöttség élén péntektől hétfőig Phenjanban tárgyalt.

Észak-Korea novemberben lehetővé tette egy amerikai atomtudós számára, hogy látogatást tegyen egy urándúsító létesítményben, ahol a professzor centrifugák százait látta „egy meghökkentően korszerűen felszerelt teremben”. Észak-Korea két éve vonult ki azokról a tárgyalásokról, amelyeken a másik Koreával, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Japánnal és Kínával arról a lehetőségről egyeztetett, hogy gazdasági segítséget kapna cserébe a nukleáris leszerelésért.

Egy dél-koreai professzor, Kim Jong Hjun úgy vélte: a phenjani közlemény azt célozza, hogy a nemzetközi közösség figyelme ismét az észak-koreai nukleáris kérdésekre irányuljon, miközben a Japánt sújtó földrengés és cunami, valamint a közel-keleti tüntetések kerültek a lapok címoldalaira és a hírek élére világszerte. (MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2011. március 15. 20:13
Ismétlem magam, dehát sajnos ebbn nem tudok újat írni: Észak-Koreának -nincs olaja, -nem áll útjában Izraelnek, így hát fenn fog maradni a világ végezetéig.
Übermayer
2011. március 15. 16:08
biztos elfogyott a legutóbbi dél-koreai rizsszállítmány
egysegelem
2011. március 15. 15:36
A vilag diktaturai mindenhol a huzd meg ereszd meg taktikat jatszak, egy kicsit targyalni akarnak, utana egy kicsit kemenykednek, aztan megint kicsit engednek stb. sem Irannal sem Koreaval a nyugatnak semmifele targyalasba nem szabad kezdeni. Csak az erobol ertenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!