Berényi József lett az MKP új elnöke

2010. július 11. 07:32

Hiba volt, hogy az MKP saját programjának népszerűsítése helyett azzal foglalkozott, hogy a Híd ne kerüljön be a parlamentbe - ismerte el az MKP új elnöke. A felvidéki párt kongresszusán jelen lévő 300 küldöttből 236-an támogatták Berényit.

2010. július 11. 07:32

A rendkívüli kongresszuson a korábbi alelnök Berényi volt az egyetlen elnökjelölt. A majdnem 300 küldött 282 érvényes szavazatot adott le, s közülük 236-an támogatták Berényit. Az országos tanács új elnöke Bárdos Gyula, korábbi frakcióvezető lett, aki 223 szavazatot kapott. Berényi megválasztása után úgy fogalmazott: változásokra, de nem radikális változásokra van szükség a pártban, ezért igyekszik maga köré gyűjteni a fiatalokat. Parlamenten kívüli pártként az MKP a kormánykoalíció konstruktív ellenzéke kíván lenni, ígérte a pártelnök.

„Hiba volt, hogy az MKP saját programjának népszerűsítése helyett azzal foglalkozott, hogy egy másik párt (a Híd) ne kerüljön be a parlamentbe; az MKP képviselői nem vettek részt a televíziós vitákban, a párt kampányát és választóit negatívan befolyásolta a szlovák-magyar viszony kiéleződése; kevesebb volt a pénz, mint más pártoknál” - sorolt fel néhány következtetést Berényi.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
PalócGrandkanyon
2010. július 11. 14:22
Remélem tényleg sikerül megújúlnia az MKP-nak és ősszel jól szerepelnek az önkormányzati választásokon + 4év múlva ott lesznek újra a parlamentben.
a. sz. tapasz
2010. július 11. 12:55
ez az amire a Fidesz (és úgy általában a magyarországi pártok) sose képesek: levonni a konzekvenciát, felelősséget vállalni, újítani.
Vhailor
2010. július 11. 08:03
Hát a Jóskának van legalább némi tapasztalata. Na de mikor küldik Miki bácsit nyugdíjba? Erről nem született döntés?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!