Bajban a kispesti pedagógus és családja, a fideszes képviselő összefogásra buzdít

2023. július 13. 20:21

Dódity Gabriella közösségi oldalán kért segítséget.

2023. július 13. 20:21
Kispesti pedagógus, Pethesné Urányi Zita Ildikó

Segítséget kér, összefogásra buzdít a kispesti fideszes képviselő. Dódity Gabriella Facebook-posztjában arra kéri követőit, támogassák a városrész egyik tanárát és családját, hogy ne kerüljenek utcára.

„Nem elég, hogy hónapok óta a munkahelyén fürdik és lavórban mosogat a kispesti pedagógus családja, most még az otthonuk is veszélybe került” – írta azt követően, hogy 900 ezer forintos végrehajtást tettek a házukra, illetve a csatorna kialakításának 5 millió forintos költségét is ki kellene fizetniük. „Szégyellik magukat, pedig ez nem az ő szégyenük” – tette hozzá.

Mindezt miért? Arról a Magyar Nemzet írt korábban. A cikkben szerepel, hogy a kerületi pedagógus szomszédjában társasházat építenek, ám ez vitákat majd egy pert szült. A társasházat építő vállalkozó végül tárgyalás nélkül nyert a bíróságon.

Dódity Gabriella azzal zárta bejegyzését, tudja, hogy Kispesten jó emberek élnek. „Segítsünk nekik kifizetni azt, amit egyedül sajnos képtelenek!”

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tizennyolcfok
2023. július 14. 10:46
miközben milliós fizetésük van a tanároknak (ezt itt olvastam orbán hülyéitől), a fideszes nő meg az keményen dolgozó kisemberektől tarhál. EZ FELHÁBORÍTÓ!
magyar demokrata
2023. július 13. 21:37
Nem lehetne értelmesen leírni, hogy mi történt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!