A fenyegetéseket elmentem és egy csomagban megy a rendőrségre

2023. június 26. 06:29

Az igazságot is meg lehet szokni, uraim.

2023. június 26. 06:29
null
Demkó Attila
Demkó Attila
Facebook

„A fenyegetőzőknek – akár akár ötévi szabadságvesztés is kiszabható azokra, akik szöveges üzenettel különféle formákban erőszakkal fenyegetnek. Ezeket nyilván elmentem, és egy csomagban megy majd be a rendőrségre. Az ilyesmi nem játék, és baja lehet belőle, aki ilyet írogat – még ha álnéven, hamis profillal teszi is. Nem olyan nehéz kideríteni, ki áll az álnév mögött.Legyen az is világos, hogy az oroszoktól is kaptam órát, vodkát, a kínaiaktól töménytelen dolgot, vörös csillagot, stb, aki olyan minőségben utazza be a világot, mint én, az sok mindent kap.

Igen, az AZOV-tól is kaptam egy zászlót amikor meglátogattam a főparancsnokságukat. De nem vagyok rá büszke, az AZOV-nál is a szemükbe mondtam, mit gondolok Ukrajna nemzetiségi politikájáról. Azt, hogy jogfosztó, és az ellentét addig fennmarad Ukrajna és Magyarország között, amíg ez nem változik. Nem mosolyogtak. De attól még, hogy nem szimpatizálok a 2014 utáni ukrán nemzetiségpolitikával, nagyon nem, csak az igazságot tudom mondani – elnyomás volt, gyilkosságok voltak, tömeges népirtás nem Ukrajnában. Ez nem igaz, ez egy orosz propaganda panel. Pont.

Az igazságot is meg lehet szokni, uraim.”

Nyitókép: Mandiner/Mátrai Dávid

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
élettan
2023. június 27. 11:29
Mr. gőg felszívta magát. Akkor is hazudsz ha kérdezel. Menj vissza az azovhoz, ott a helyed te atlantista ukrán. Felírhatsz engem is.
letsgobrandon
2023. június 26. 16:48
kínos lehet pofára esni - demkó benyalt egy patyonkim katasztrófa túrista műsort évekkel ezelőtt .. azóta szakértőnek képzeli magát
Oldalkosár
2023. június 26. 15:24
"...csak az igazságot tudom mondani – elnyomás volt, gyilkosságok voltak, tömeges népirtás nem Ukrajnában." Hány ember egyidejű elpusztításával kezdődik a népirtás Demkónál?
MyOp
2023. június 26. 14:43
Azt a sok mindent, amit magas minőségében kapott a temérdek utazása során, rögvest fel is helyezhetné hátulról, ahogy azt a holland fickó tette a főtt tojásokkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!