Robert C. Castel: „Zelenszkij nemzeti hőse Ukrajnának minden korrupciójával együtt, mert kőkorrupt ember”

2023. május 13. 15:07

A biztonságpolitikai szakértő azt mondta Kolozsvárott, amikor a nyugati progresszívek legyőzik Putyin elnököt, akkor nem csak őt győzik le, hanem Donald Trumpot, Orbán Viktort is – írja a Transtelex.

2023. május 13. 15:07
null

A Mathias Corvinus Collegium és a Sapientia meghívására Erdélybe érkező Robert C. Castel kolozsvári előadásán elhangzottakból szemezgetett a Transtelex. Az aradi származású, de 17 éves kora óta Izraelben élő biztonságpolitikai szakértő kijelentette, „Zelenszkij elnök a maga módján egy hős, és én azt hiszem, hogy pont ezt a kiállást kéne elvárnunk a saját vezetőinktől, ha az országunk háborúba keveredik”.

Majd azzal folytatta, „Zelenszkij bátorságot és helytállást mutatott, nemzeti hőse Ukrajnának minden korrupciójával együtt, mert kőkorrupt ember. A legkorruptabb az összes ukrán politikus közül, de a helytállását senki nem vonhatja kétségbe. Ugyanakkor Ukrajnában elnyomják a magyar és más kisebbségeket, és még van pofája, bocsánat a kifejezésért,

 

Castel úgy véli, míg mi Európai Uniót szerveztünk, és teljesen átálltunk egy új gondolkodásmódra a Szovjetunió összeomlása után, az oroszok számára a konfliktus folytatódott, csak épp gyengék voltak. Közben a NATO haladt kelet felé, a posztszovjet térségbe. Amikor Oroszország megerősödött, akkor erre reagált.

„Két hatalmi blokk haladt egymással szemben, és ennek a két gyorsvonatnak valamikor ütköznie kellett. Az, hogy ez az ütközés nem következett be 2015-ben, a Krím-félsziget annektálásával csupán a Nyugat lustaságának, kényelmességének, energiaéhségének, megalkuvásának a következménye volt. És bekövetkezett 2022-ben. Ha nem akkor következett volna be, akkor bekövetkezett volna két évvel később. Ez a dolog szükségszerű volt” – jelentette ki.

meg liberalizmust, meg csoki vagy vanília fagylaltot, teljesen mellékes. Az oroszok ezt nem így érzékelték. Ha nem a NATO haladt volna nyugatról kelet felé, hanem csupa Teréz anya terepszínű ruhában, Oroszország pont ugyanígy reagált volna” – mondta.

Tényként közölte, hogyaz Egyesült Államokban zajlik egy ideológiai polgárháború, és én mindig azt szoktam mondani, hogy az orosz-ukrán háború, az gyakorlatilag ennek a belső nyugati polgárháborúnak, civilizációs polgárháborúnak a kivetítése arra a területre. Az oroszok meg az ukránok csak avatárok. Amikor a nyugati progresszívek legyőzik Putyin elnököt, akkor nem csak őt győzik le, hanem Donald Trumpot, Orbán Viktort meg más nyugati politikusokat.”

Nyitókép: Mátrai Dávid

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. május 14. 17:54
Bezzeg a magyar gazdád,a csüngőhasú..Bruhaha
kabajeva
2023. május 14. 02:27
Ez az ürge kő hülye. Életében nem járt Ukrajnában, ezt lehet tudni. Ugyan honnan veszi az infóit? Ez volt a megrendelés. Amúgy meg találkozott már a magyar minuszterelnökkel? Vele igazán beszélhetne a korrupcióról.
SigSauer
2023. május 13. 23:40
Na, a mocskos kurv@ ukr@n @ny@tok@t: Zelenszkij zárt ajtók mögött a Magyarországot is ellátó olajvezeték felrobbantását javasolta https://oroszhirek.hu/zelenszkij-zart-ajtok-mogott-a-magyarorszagot-is-ellato-olajvezetek-felrobbantasat-javasolta/
Nagymester B.
2023. május 13. 21:57
Nah ez végleg hvg kommentszekció lett. Ideje lenne bezárni az egészet. Rémesen alacsony a színvonal. Egy kibaszott dk pártgyűlésen is árnyaltabb vélemények lehetnek mint ebben a pöcegödörben. Kár hogy hagyták szétrohadni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!