Nem hajlandó nyilatkozni a gyártó cég Rúzsa Magdi és Horányi Juli klipjeinek ügyében

2023. április 19. 11:15

Mindkét énekesnő szóban forgó klipjét a Final Production készítette. „Itt nem csak velem, de Magdival is ki lett szúrva. A gyártónak ugyanis kötelessége lett volna szólni, ha már a mi helyszínünket ajánlja, hogy itt korábban forgott egy klip, de ez feltehetően nem történt meg” – nyilatkozta korábban a volt X-faktor győztes.

2023. április 19. 11:15
null
Ádám Rebeka Nóra

Ahogy arról korábban a Mandineren is beszámoltunk, plagizálással vádolja egy korábbi X-faktoros énekesnő Rúzsa Magdit. Horányi Juli szerint az április 14-én bemutatott Elmegyek című Rúzsa Magdi-dalhoz készült klip kísértetiesen hasonlít az ő, február 14-én debütált Sebzetten című videóklipjére. A poszt alatt kommentben azt is írta, hogy jogi lépéseket tesz az ügyben.

Rúzsa Magdi közösségi oldalán reagált Juli vádjaira

Minden tisztelettel szeretnélek megkérni, hogy ne beszélj össze sületlenségeket a médiában, hisz a ma generált cirkuszodért, az én stábom fenyegetőzhetne perrel a te irányodba, ugyanis a klipünkben 3 dolog azonos: a tiédben is van autó, meg visszapillantó (kb. 4 milliárd klipben van), no meg van benne láng (teljesen más megközelítésből) és sajnálatos módon valóban azonos a ház. (Mentségemre, azt sem tudtam, hogy jelent meg dalod, és mostanában nem a YouTube előtt töltöm az időm.) Persze egy pici országban sokszor megtörténhet, hogy azonos helyeken forgatnak” – írta az énekesnő,

aki elmondása szerint igyekszik higgadtan és a Krisztusi példát követve lereagálni a dolgot.

„»Megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!« Éppen ezért: kedves követőim, ha van pár percetek, légyszi kattintsatok rá Juli videójára is, hisz ezek után egészen biztos vagyok abban, hogy nagyon fontos a szívének ez a dala, biztosan sok munkát fektetett bele.”

Forrás: Rúzsa Magdi Facebook-oldala

Rúzsa Magdi reakciója után a Bors megkeresésére Juli azt nyilatkozta, szeretné leszögezni, hogy egyáltalán nem hibáztatja és hibáztatta Magdit. „Sőt, kerestem is őt, hogy ezt meg tudjuk beszélni.

Horányi azt is elmondta: nagyon bántja, hogy Magdi így reagált a szavaira, ám ennek ellenére is nagyon tiszteli őt, s reméli, hogy a jövőben meg tudják beszélni ezt a félreértést.

A gyártó céggel egyelőre nem beszéltem, ugyanis még az ügyvédemmel egyeztetünk a továbbiakról. Eredetileg én Lukács Lizával, a videó rendezőjével kötöttem szerződést, a gyártót pedig harmadik félként kerestük meg. A klipem teljes ötlete Liza fejéből pattant ki, ő találta meg a helyszínt is, ami Magdi videójában is szerepel. Ez azért különös, mivel az ingatlan akkori tulajdonosa az egyik támogatóm volt.

– nyilatkozta a Borsnak. Hozzátette: „Itt nem csak velem, de Magdival is ki lett szúrva. A gyártónak ugyanis kötelessége lett volna szólni, ha már a mi helyszínünket ajánlja, hogy itt korábban forgott egy klip, de ez feltehetően nem történt meg.”

Forrás: Horányi Juli Facebook-oldala

Megkerestük a Final Productiont

Idő közben kiderült, a két klip gyártója valóban azonos volt – a Final Production. Lapunk megkereste a gyártó céget, akik azonban nem voltak hajlandóak érdemben nyilatkozni az ügyben.

Ennél többet viszont jelen pillanatban nem szeretnénk nyilatkozni az ügyben” – érkezett a válasz.

Hozzátették: „Ha a későbbiekben arra kíváncsiak, hogy egyébként hogyan működik ez a szakma, akkor majd nagyon szívesen nyilatkozunk. De magával a mostani üggyel kapcsolatban nem szeretnénk megszólalni.

A Vörös Kastély Panzió

A két klip – szokatlanul feltűnő, ezért jól megjegyezhető – helyszíne egyébként a Kunbaracson található Vörös Kastély Panzió, amely egy népszerű esküvői és rendezvény helyszín.

A kastély és a birtok kezdetben a Teleki család, majd a Zeyk család tulajdonában volt, azóta pedig számtalan átalakításon és tulajdonosváltáson esett át.

Forrás: voroskastely.hu

 

Íme, a két klip:

 

 

 

Nyitókép: Wikipédia és Horányi Juli Facebook-profilkép

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BlancoAgilon38
2023. április 19. 19:40
Magdi Anyus jól reagált. Tisztelet érte!
fogas paduc
2023. április 19. 17:36
Köze nincs hozzá. Ennyi erővel azért is perelhetne, hogy mind a két klipben vannak hangok és képek is.
tailor
2023. április 19. 17:35
pedig nem ártana ...
koronaszepe
2023. április 19. 16:54
Kínos egyrészt a hasonlóság, másrészt a zenei minőség miatt. Mindkét dal szar. Ami miatt a Ruzsa Magdié szimpatikusabb, az a sárga, "állólámpás" Mercedes, az nagyot üt. Mire nyugdíjba megyek, beszerzek egyet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!