Nincs megállás: ezúttal egy párbeszédes politikust halászott magának a DK

2023. március 13. 10:53

Szabó Zsolt már csak a Demokratikus Koalícióban látja az „egyetlen reményt”.

2023. március 13. 10:53
null

Szabó Zsolt dunaújvárosi alpolgármester, a Párbeszéd országos elnökségének tagja is átlép a DK-ba – olvasható a párt hivatalos közösségi oldalán. A politikus az átlépés okaival kapcsolatban posztjában úgy fogalmaz, hogy „baloldaliként, ellenzékiként és demokrataként mostanra a Demokratikus Koalícióban látom az egyetlen reményt egy olyan Magyarországra, ahol mindenki megkapja a lehetőséget a tisztességes megélhetésre és az életben való boldogulásra.

A Demokratikus Koalíció üdvözli Szabó Zsolt átlépését, azt írják: büszkék rá, hogy újabb politikus látja úgy, hogy csak az Árnyékkormány és a DK jelentette kormányzóképes alternatíva vethet véget az Orbán-rendszernek. „Szabó Zsolttal csak még erősebb lett a DK, így még nagyobb erővel küzdhetünk a magyarok ezeréves álmáért, az európai Magyarországért!” – zárják a közleményt.

Nyitókép: Facebook

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citromosParizer
2023. március 13. 23:49
12 éve derül ki folyamatosan, minden választáson, hogy Fletóékkal egyszerűen nem lehet. most ezek vagy ennyire degeneráltak, hogy ennek ellenére társulnak vele, ahelyett, hogy leválnának a DK-ról, vagy (ami szerintem valószínűbb) egyszerűen nem is akarnak nyerni. gondolom a többségük tudja magáról, hogy egy középszerű senki, mindenféle politikai skill, vízió, mondanivaló nélküli megélhetési politikus, aztán Feriéknél lehet, hogy jobb lesz a megélhetés az állami pénzből
enes
2023. március 13. 17:18
Hány fizető P tag van még?
Kala pál
2023. március 13. 15:10
A maszopnak mint parazita gazdatestnek vége. A déká lesz az új gazdatest. Öröm lesz nézni az ős dékások-paraziták meccset amit lejátszanak a listás helyekért! A szórakoztatásunkról továbbra is a baloldal gondoskodik.
vip era
2023. március 13. 14:53
Húsz éve jóízűen nevettek,az egy a tábor egy a zászló taktikán. Most megpróbálják ők is.Gyorsan reagálnak,mint mindig.Szerencsétlen moslék csürhe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!