Megadóztatnák a tehénböfögést

2022. október 11. 12:22

A befolyt összeget visszaforgatnák az ágazat technológiafejlesztésére, ígéri az új-zélandi kabinet.

2022. október 11. 12:22
null

Az új-zélandi kormány azt tervezi, hogy 2025-től környezetvédelmi adóval sújtja a tehenek böfögését, mert az üvegházhatású gázok miatt sok tehén esetében már jelentős a károsanyag-kibocsátás.

Életbe léptetése esetén ez lenne az első ilyen adó a világon – a tervek szerint a farmerek átháríthatnák a többletköltséget a fogyasztókra, mondván, hogy klímabarát élelmiszert forgalmaznak. Az érintettek lelkesedését ennek ellenére nem nyerte el a tervezet – írja az Abcnews cikke alapján az Index.

A kabinet azt ígéri, hogy az így befolyt összeget visszaforgatnák az ágazat technológiafejlesztésére.

Az ellenzék szerint viszont a böfögési adó valójában nem érné el a célját, és csak növelné a károsanyag-kibocsátást, mert Új-Zéland visszafogná az állattartást, ez pedig zöld utat adna más országok gazdái előtt, akiknek nem kell ilyesfajta terhekkel bajlódniuk.

Új-Zéland mezőgazdasága, azon belül is a tejtermelés a szigetország legjelentősebb exportágazatának számít – Kínának is Új-Zéland a beszállítója. Az ország területén ötmillió ember, tízmillió szarvasmarha és huszonhatmillió juh osztozik. A túlméretezett állattenyésztés miatt nemcsak a tehenek böfögésével, hanem az állatok vizelésével is gond van, mert ugyanúgy termeli az üvegházhatású gázokat.

A kormány 2050-re karbonsemlegessé akarja tenni a gazdaságot, melynek érdekében 2030-ra tíz, 2050-re pedig negyvenhét százalékkal csökkentenék az állatállomány metánkibocsátását.

Nyitókép: AFP 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2022. október 12. 16:58
Fő az optimizmus! Kedves Tehenek, ne legyetek olyan szomorúak, ne mondjátok mindig azt, hogy BÚ! Legyetek vidámak, mondjátok, HURRÁ, ZÖLD A FŰ!
Bendzsó Boy
2022. október 12. 11:44
A felrobbantott gázvezetékekből több metán ment a levegőbe,mint amit szegény tehenek kiböfögnek! Ki a fenét kell ilyenkor megadóztatni?
KBA98
2022. október 11. 20:10
Egyszóval a józan gondolkodás már semmivé lett????????
Bokros Birka
2022. október 11. 19:41
Ha már itt tartunk a zöld libafosás se maradjon ki belőle!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!