Magyarországnak lesz elegendő gabonája – jelentette ki az agrárminiszter a Hír TV Bayer show című műsorában. Nagy István kiemelte, hogy a világ gazdasági helyzete jelenleg az orosz-ukrán háborútól függ.
A legszebb mondatot, amit egy agrárminiszter mondhat, hogy az ország kenyere biztosított, azt nyugodtan mondhatom, mert valóban így van”.
Majd azzal folytatta „elegendő mennyiségű gabona termett Magyarországon”.
Kevesebb jut exportra
Nagy István hozzátette: az exportra szánt mennyiség azonban kevesebb lesz. A hazai termés mennyiségét az időjárás befolyásolja leginkább és sok múlik azon, hogy a következő tíz napban lesz-e csapadék. Mint fogalmazott: „rendkívüli szárazság van és rendkívüli intenzív napsugárzás, e kettő együtt teljességgel nehezíti a növények életét, és ha nem érkezik csapadék, akkor valóban kukoricából és napraforgóból – főleg az Alföld területén – katasztrofális termésmennyiségnek nézünk elébe”.
Ugyanakkor a gazdák számíthatnak a segítségre, ha kár érné a termést”
– jelentette ki a tárcavezető.
A teljes beszélgetést vasárnap 21 óra 10 perctől tekinthetik majd meg a Hír TV Bayer show című műsorában.
Az említett részletek addig is az alábbi videóban hallgathatók vissza:
Nyitókép: Képernyőfotó