Videón, ahogy kivezetik a teremből a Putyint bíráló, háborúellenes orosz politikust

2022. május 27. 17:41

Úgy tűnik, az orosz politikusok is megosztottak a háború ügyében.

2022. május 27. 17:41
null

Érezhetően megfagyott a levegő a Primorszkij Terület törvényhozó gyűlésének pénteki ülésén, amikor az orosz Kommunista Párt frakciójának egyik tagja felállt a helyéről, és kamerák kereszttüzében nyíltan arra kérte Putyint, hogy fejezze be a háborút – számolt be az esetről a Blikk.

A portál ennek kapcsán megjegyezte, hogy mindez azt bizonyítja, hogy az orosz politikusok között sem teljes az egyetértés Putyin ukrajnai inváziója megítélését tekintve. Sokan köztudottan nem mernek szembeszállni az elnök akaratával, a háborús veszteségek miatt azonban a kommunista párt politikusa mégis úgy érezte, ideje megtörnie a csendet – tették hozzá.

A cikkből kiderül, hogy Leonyid Vasjukevics a Kommunista Párt frakciójának tagjaként szólalt fel az ülésen, és négy kollégája nevében nyilatkozott. Mint fogalmazott: „Megértjük, ha hazánk nem állítja le a hadműveletet, de így még több árvánk lesz. A hadművelet során olyan fiatalok halnak meg vagy válnak rokkanttá, akikre az országnak szüksége lenne.”

A politikust ezt követően arra kérték, hogy távozzon a teremből.

Az említett jelenetet alább tekintheti meg:

 

Nyitókép: képernyőfotó

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2022. május 27. 22:03
Én úgy látom, hogy leszarja az üléselnök figyelmeztetéseit - ezért Magyarországon is kivezethetnék.
pemete jakab
2022. május 27. 21:11
"Videón, ahogy kivezetik a teremből a Putyint bíráló, háborúellenes orosz politikust" Kövér Lalának, a komcsi relikviának, ez természetes.
kozakgabor
2022. május 27. 20:28
Csak a szokásos. A magyar Parlamentből is ki lehetne vezetni olykor néhány nem oda való arcot.
Akitlosz
2022. május 27. 19:28
Látott már valaki Magyarországon közvetítést megyei közgyűlésen felszólalásról? Na akkora jelentősége van egy ottani felszólalásnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!