Petőfi Sándorról és az Aranybulláról is történelmi filmet készít Rákay Philip

2022. május 17. 20:37

A kommunikációs szakember kb. egy hónap után adott újra „életjelet” magáról a közösségi oldalán.

2022. május 17. 20:37
null

Rákay Philip a választás után jelezte, hogy kis időre eltűnik az „éterből”, és más projektekre koncentrál majd. Már akkor belengette, hogy készül egy alkotás Most vagy soha! címmel, ami Petőfi Sándor életéről szól majd.

A napokban pedig a készülő film kulisszái mögé is bepillantást engedett a szakember. Bejegyzéséből kiderült, hogy olyan érzése van, mintha egy időgép szippantotta volna be, „úgy merültem el az elmúlt egy hónapban, egy teljesen más világban. Történelmi filmeket alkotni nem pusztán nyomasztó felelősség és emberfeletti munka, de borzongatóan élvezetes is”.

Majd azzal folytatta, hogy „amikor több száz alkotó ember – egytől egyig tehetséges, önálló individuum – 

Rákay posztjából megtudhattuk, hogy a Most vagy soha! című – Petőfiről és a márciusi ifjakról szóló – film forgatását április 20-án kezdték a Nemzeti Múzeumnál, „ahová korabeli vásárteret is varázsoltunk szürkemarhákkal, lovakkal, tehenekkel, csirkékkel, idomított kutyákkal és rengeteg – korhű ruhába, tetőtől talpig felöltöztetett – statisztával, na és persze bokáig érő sárral, ami az 1848-as pesti utcákat borította”.

„Majd egy Andrássy úti palotában tett rövid kitérő után a csodálatos Sopronba költöztünk három hétre” – tette hozzá a szakember.

„Vasárnap hajnalban búcsút intettünk a varázslatos Sopronnak, de hátra van még közel 70 forgatási nap.

1848-hoz képest bő 600 évvel korábbi korszakát megidézve páratlan történelmünknek” – sorolta Rákay Philip. 

Nyitókép: Rákay Philip Facebook-oldala

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Osztap Bender
2022. május 18. 16:24
Esetleg a várbéli lakások kibulizásának módszereiről nem készít filmet ez a mai polihisztor? Netán "A hatalom seggnyalásának eredményei", "Kinek a pénzén készült", "Mennyi jutott nekem" című alkotásokba is bátran belevághatna.
simonvitéz
2022. május 18. 11:35
Hajrá Philip!
szalard
2022. május 18. 10:08
Az Aranybulláról szóló filmben is lesz ablakon való kiugrálás és mongol verőlegényes kergetőzés, mint a Petőfi filmben? Miért kell egy történelmi filmbe olyan hihetetlen fabulációkat belerakni, amelyek a valóságban nem történtek meg? Petőfi és Júlia nem ugrott ki az ablakon 1848 március 15-én (és máskor sem), és mongol verőlegények sem kergették őket, mint ahogy a film forgatásáról készült fényképeken látni lehet,,,
Nannyó
2022. május 17. 23:27
Csak remélni tudom, hogy Petőfi figuráját nem valami gagyi amerikai filmsztár, hanem magyar színész alakítja. Ha nem így lesz, nagyon hisztizni fogok... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!