A Magyar Sakkszövetség célja, hogy Rapport Richárd magyar zászló alatt versenyezzen tovább

2022. május 27. 11:22

Ezért minden tőlünk telhetőt – ahogyan eddig is – meg fogunk tenni.

2022. május 27. 11:22
null
Magyar Sakkszövetség

„A Magyar Sakkszövetség a Nemzetközi Sakkszövetségtől (FIDE) értesült hivatalosan arról, hogy Rapport Richárd, a magyar férfi sakkranglista vezetője, jelenleg a világranglista 5. helyén álló, világklasszis sakkozó kezdeményezte az ún. »zászlóváltást«, azaz azt, hogy a jövőben magyar zászló helyett román zászló alatt versenyezzen.

A FIDE speciális szabályai szerint a zászlóváltás nem kívánja meg az állampolgárság felvételét, azaz Richárdnak nem kell ehhez román állampolgárnak is lennie, elegendő ha bejelentett romániai lakcíme van.

A Magyar Sakkszövetség hivatalos levélben kért a »zászlóváltást« kapcsolatban részletes infromációkat a FIDE-től, miután a vonatkozó szabályozás meglehetősen szabados és számos pontján többféleképpen is értelmezhető.

A Magyar Sakkszövetség elnöke, Szabó László több alkalommal, telefonon és videókonferencián is egyeztetett a Román Sakkszövetség elnökével, Vlad Ardeleanu úrral, akivel – és a Román Sakkszövetséggel általában – korrekt, sportbaráti kapcsolatban van. Az egyeztetések folytatódni fognak.

Rapport Richárd a Magyar Sakkcsapat tagjaként 2014-ben ezüstérmet szerzett a tromsöi sakkolimpián. 2031-től, amikor Richárd betölti majd a 35.életévét, Magyarország, az állami költségvetés terhére, élete végéig tartó járadék folyósításával is elismeri sakkolimpiai ezüstérmét, ahogyan edzőjéét és szövetségi kapitányáét is.

A Magyar Sakkszövetség – erejéből tellően – eddig is támogatta Richárd sportolását. A Magyar Sakkszövetég kezdeményezte és közbenjárt azért, hogy Richárd szerb felesége magyar állampolgárságot (is) kaphasson. 2021-ben hétszámjegyű összeggel támogattuk Richárd felkészülését.

Az elmúlt évek minden egyes világvesenyére meghívtuk Richárdot a magyar válogatottba, de ezeken – versenyzése ütemezésének másként alakítása miatt – nem kívánt részt venni, amit mindig tudomásul vettünk.

Az idei, 2022-es sakkolimpián sem kívánt a magyar csapat tagja lenni, amit nagyon sajnálunk.

Rapport Richárd a magyar sakk – és a teljes magyar sport – egyik legnagyobb kincse. A Magyar Sakkszövetség határozott célja, hogy magyar zászló alatt versenyezzen tovább és a magyar sakknak és szülőhazájának hozzon dicsőséget. Ezért minden tőlünk telhetőt – ahogyan eddig is – meg fogunk tenni.

Tavalyelőtti pályázatunkkal elnyertük a jogot, hogy a 44. sakkolimpiát 2024-ben Budapesten rendezzük, hazánk még soha nem láthatta vendégül a világ ötödik legnagyobb sporteseményét. Ez is kötelez bennünket arra, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a legerősebb csapattal álljunk ki a világ legizgalmasabb és legnagyobb presztízsű sakkeseményére.”

***

Kapcsolódó hírünk

Román színekben folytathatja Rapport Richárd, a világ ötödik legjobb sakkozója

Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású romániai tulajdonosának szponzori ajánlatát – úgy tűnik –, elfogadja a magyar sportoló – számol be a 24.hu. Bővebben!

Nyitókép: Pixabay 

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mediator01
2023. április 13. 15:57
Nem ismerem a Sakkszövetség működését, de a mintázatra rá lehet ismerni. (ármánykodás+szarakodás+nagyarcúskodás+középszer irígysége+felelősségáthárítás)
Lajoss
2023. március 22. 08:10
Valahogy nem jön össze..
Káj-Ármin
2023. január 27. 20:47
Szerintem nem jó ötlet Ricsit megtartani, mint ahogy a Liu srácok is távozzanak Isten hírével... Megleszünk nélkülük is. Van például épp elég, kiváló kézilabdázónk...
Dr. Greta Grünberg
2022. november 14. 12:49
Inkább kellene venni sok okos zsidót! Nem olcsó, de valamit valamiért...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!