Ne vegyék el a lakótelep tüdejét! – megint áll a bál Szaniszló kerületében

2022. március 27. 16:00

A zöldterület kellős közepére, a lakók megkérdezése nélkül hoz létre murvás parkolót a DK-s vezetésű önkormányzat. A felháborodott lakók „gusztustalan propagandát” emlegetnek.

2022. március 27. 16:00
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

Húsbavágó döntések a lakók megkérdezése és figyelembevétele nélkül, fű alatti megvalósítással – sajnos nem ismeretlen ez az eljárásmód a Pestszentlőrinc-Pestszentimre lakói számára. A 18. kerületben gyakran a lakók akarata ellenére vernek keresztül olyan döntéseket, amelyek megkeserítik az ott élők mindennapjait. Az önkormányzat ezúttal egy, a lakók által zöldterületként használt – az Építő utca és a Dolgozó utca által határolt – park kellős közepére tervez egy negyven férőhelyes murvás parkolót. Teszik ezt úgy, hogy a környék lakóinak nagy részét a mai napig nem tájékoztatták a tervekről, miközben a megvalósítás már javában tart. 

Zoltán másfél évvel ezelőtt költözött a hatvanas-hetvenes években épült, 18. kerületi Lakatos-lakótelepre. Tavaly nyáron munkából hazajövet, teljesen véletlenül vette észre, hogy a parkban geodéták dolgoznak serényen. Mivel pár száz méterre lakik az érintett szakasztól, megkérdezte a földmérőket, mi épül majd a parkra néző lakása szomszédságában. „Már akkor sejtettem, hogy itt valami sunnyogás van, mert a mérnökök azt felelték, nem tudják, vélhetően parkoló” – mondja Zoltán a Mandinernek.

„Felháborodtam, hiszen hosszú keresgélés után – legalább száz lakást megnéztem – választottam ezt az ingatlant, pontosan a parkra néző kilátás miatt, amit nem szeretnék lecserélni egy parkolós »panorámára«” – teszi hozzá. Azonnal megkereste Láng István DK-s önkormányzati képviselőt. Mint mondja, a politikus „cinikus” válaszában megerősítette értesülését.

„Már önmagában probléma, hogy

de az, hogy a kerületvezetés részéről senki nem kísérelte meg, hogy erről egyáltalán tájékoztassa az ott lakókat, az egészen egyszerűen tarthatatlan” – fogalmaz. Zoltán megkereste Petrovai László alpolgármestert is, akitől azt a választ kapta, hogy az előző vezetés nem kezelte a parkolási problémákat, ezért kezdeményezték a beruházást. „Megkérdeztem tőle, hogy nem lehet, hogy az a probléma, hogy túl sok az autó, és parkolóépítés helyett inkább azt kellene vizsgálniuk, egyáltalán jogosultak-e az emberek arra, hogy itt tárolják az autójukat” – számol be az esetről a lakó. Mint mondja, az önkormányzat azzal érvel, hogy a parkolónak szánt szakasz hivatalosan nem zöldterület, hiszen az a része, ahová a parkolót tervezik, régen egy betonos-aszfaltos focipálya volt. Csakhogy azt a területet felhajtó nélkül, a zöld parkon keresztül lehet csak megközelíteni. „Tönkretesznek egy parkot csak azért, mert sokan harminc méternél többet nem hajlandók sétálni és úgy gondolják, hogy a lépcsőházuk előtt kell állniuk az autóikkal” – foglalja össze az érintett lakó.

– teszi hozzá.

Mint mondja, időközben elkezdték felfesteni a környező utcákban a parkolóhelyeket, ám a felfestéshez meglehetősen furcsa eljárásmódot választott az önkormányzat. „Nem tettek ki megállni tilos táblát, és még csak szalaggal sem zárták le az érintett szakaszt, hanem napközben a környéken parkoló autókat lopós autóval behúzatta a parkolónak tervezett részre, a park közepébe” – meséli Zoltán. Mint mondja, pár nappal később vált világossá az ott élők számára is, hogy miért volt mindez.

„Megjelent a helyszínen Szaniszló Sándor polgármester, Láng István képviselő és Kőrösi, majd készítettek a park közepén lévő autókkal a háttérben egy szelfit, és kirakták a közösségi oldalra, hogy íme az új parkoló, végre megoldódott egy régi probléma” – emeli ki felindultsággal a hangjában a lakó. Aki, mint mondja, „ilyen gusztustalan propagandát” még nem látott.

A parkba behúzott autók

Azonnal megkereste a Közterület-felügyeletet és Lángot is. Utóbbitól másfél héttel ezelőtt ígéretet kapott, hogy elszállítják az autókat, ám azok azóta is ott állnak. „Képesek voltak tönkretenni egy parkot, hogy bizonyítsák, parkolásra nagyobb igény van, mint a parkra” – teszi hozzá.

A lakótelepen élő Csontos István és felesége, Ilona sem örül a parkolónak, ők is hiányolják a tervek elkészítése előtti lakossági fórumot.

– mondja a családfő a Mandinernek. István szintén felkereste az önkormányzatot. A képviselőtestületi ülésen szeretett volna felszólalni napirend előtt, de erre nem kapott lehetőséget, így írásban adta át a lakók javaslatait. Ebben arra kérik az önkormányzat döntéshozóit, hogy a park közepére tervezett parkoló helyett bővítsék az orvosi rendelő mellett elhelyezkedő parkolót, mert – mint mondják – ezen a területen a legnagyobb a parkolóhely hiánya napközben. Azt is javasolják, hogy a meglévő Építő úti garázssor melletti területet alakítsák parkolóvá, szerintük a kilencemeletes házak parkolóhely hiányának enyhítése itt a legészszerűbb. Emellett azt kérik, hogy a járdák mellett alakítson ki az önkormányzat halszálkás parkolóhelyeket, amikkel duplájára emelhető a helyek száma. Továbbá szeretnék, ha a 3,5 tonnát nem meghaladó – céges emblémával ellátott – kisteherautókat kizárnák a lakóövezeti parkolásból. 

Emlékezetes: két évvel ezelőtt Pestszentlőrinc-Pestszentimrén nagy felháborodást keltett, hogy a kerület DK-s vezetése a különleges jogrend örve alatt, érdemi társadalmi párbeszéd nélkül, pár hét alatt keresztülnyomta a kerület óvodahálózatának teljes átszervezését. Pár hónappal később a Péterhalmi-erdő szomszédságában élők azzal keresték meg szerkesztőségünket, hogy akaratuk ellenére aszfaltozná le a Flór Ferenc utcát az önkormányzat , noha ők is az erdei környezet miatt választották lakóhelyükül az utcát. A felháborodott lakók arra panaszkodtak, hogy miközben május végén még javában zajlott az utca lakóinak írásos nyilatkoztatása a beruházásról, a kormányhivatalban megindult az eljárás az építkezés előkészítésére. Kemény munkával sikerült végül elérniük, hogy az önkormányzat elállt az aszfaltozástól. 

Idén februárban a Ganztelep lakói azzal fordultak a Mandinerhez, hogy Szaniszlóék a megkérdezésük nélkül, pár méterre az otthonaiktól lévő szakaszt az önkormányzat gazdasági övezetté sorolna át, hogy aztán arra az új tulajdonos komplett ipari parkot építhessen. Legutóbb pedig felháborodott szülők azzal keresték meg a szerkesztőséget, hogy tudomásuk van róla, hogy fű alatt, módszeresen építi le az önkormányzat Pestszentlőrinc-Pestszentimre legrégebbi, 1904. óta működő óvodáját.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2022. március 27. 22:59
Akkor kellett volna észnél lenni amikor megszavazták ezeket a szarházikat.
greeneyed
2022. március 27. 17:44
Szerintem hosszú évek óta kellett volna felújítani a parkot. Soha, egyetlen részen sem újította fel az önkormányzat a gyepet. Most már az autósok bárhova beállítják az autójukat. Szomorú, hogy ez lett az egykor szép Lakatost követően. És ezek után murvás kocsi tárolót is akarnak? Pont a középső részre, amelyet évek óta rendbe kellene tenni. Tényleg, nem szégyelli magát a polgármester? Hihetetlen!
Akitlosz
2022. március 27. 16:53
Azokon a területeken, ahol autó már járt kitiltják az autókat "sétáló utcák" lesznek a rendes utcákból. A parkolókat pedig felszámolják, mert értékes a telek, bank, üzletközpont nyilván fontosabb. Aztán csodálkoznak, hogy hova tűnik az élet az egyre nehezebben, és egyre drágábban megközelíthető belvárosokból.
Akitlosz
2022. március 27. 16:50
A lakók hol parkolnak? Régen sokkal kevesebb autóra sokkal több parkoló volt a belvárosokban. A régi parkolók helyén ma bankok, üzletközpontok, legkevésbé rossz esetben közterek vannak. A sima útszélen parkolásért meg "parkolási díjat" szednek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!