Szijjártó: A kormány továbbra is támogatni fogja az erdélyi és székelyföldi sportfejlesztéseket

2022. január 06. 15:19

A külgazdasági és külügyminiszter Novák Károly Eduárdot, Románia sportminiszterét fogadta Budapesten.

2022. január 06. 15:19
null

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Magyarországon a sport nemzeti ügynek számít, annak támogatása, a fejlesztések stratégiai kérdést jelentenek, ugyanis egy nemzet annál egészségesebb, minél többet sportol.

A sport a nemzeti identitás és büszkeség megőrzésének és építésének egyik legfőbb eszköze"

– fogalmazott.

Rámutatott, hogy a jövőbeli sikerek előfeltétele a sportinfrastruktúra fejlesztése, hogy a szülőknek legyen hova vinni a gyerekeket, és méltó körülményeket teremtsenek a sportolásra. A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyarországi beruházások mellett a kormány mindig is figyelmet fordított a határon túli magyar közösségek sportfejlesztéseire is, és ez a jövőben is így marad. Ennek keretében eddig mintegy 30 milliárd forint értékben segítették az infrastruktúra fejlesztését Erdélyben és Székelyföldön, tavaly például magyar támogatással épült meg a Sepsi OSK stadionja, illetve újabb jégkorongpályát adtak át Marosszentgyörgyön - közölte.

Tájékoztatása szerint idén is nagyszabású fejlesztési terveik vannak, így magyar költségvetési támogatással épül a Partium Labdarúgó Akadémia Szatmárnémetiben és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia kollégiuma is Csíkkarcfalván. Továbbá a magyar kormány működési támogatást biztosít számos erdélyi sportklubnak, többek között a gyergyószentmiklósi ökölvívóknak vagy a csíkszeredai futballistáknak – mondta.

Szijjártó Péter végezetül leszögezte, hogy Novák Károly Eduárd miniszteri kinevezése újabb lendületet ad a két ország mindig is kiváló sportügyi együttműködésének. Novák Károly Eduárd aláhúzta, hogy a romániai sportnak reformokra van szüksége, és ezen a téren bízik Magyarország támogatásában, például a jó gyakorlatok átadását illetően.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2022. január 07. 14:39
Hadd legyek irredenta. Ha egyszer visszakapjuk Erdélyt akkor jó lenne, ha nem egy totális romhalmazt kapnánk vissza. Másodsorban jó lenne, ha az ottaniak is inkább Magyaroroszághoz akarjanak tartozni, mint Romániához. Az a hely csak 100 éve nincs a nálunk és mégis mennyi minden történt azóta. A történelem még bőven nem ért véget.
llnnhegyi
2022. január 06. 18:55
Helyes! Együttműködés!
OberEnnsinnen
2022. január 06. 17:37
Ez nagyon helyénvaló, Péter. Ehhez már csak az a csekélység kellene, hogy a Testnevelési Egyetem ezerrel SOS-ben piacra dobjon szakmai - labdarúgó szakemberek százait, ezreit erőnléti, -fejlesztési - szakemberek százait, ezreit mentáltrénereket - szakemberek százait, ezreit gasztro (étkezési, életviteli) szakemberek százait, ezreit marketing szakemberek százait, ezreit folytassam? Ja, és mindezt a legmagasabb nemzetközi sztenderdek alapján, neves külföldi előadókkal. Ezért lenne a TE, vagy tévedek? Úgy jó, ha az ország versenysportja tele van mindenféle népek edzőivel, magyar még mutatóban sincs? A gyerekeket, fiatalokat meg edzik a nulla egész nullás kőkorszaki morális és szakmai Kádár-nullák
Akitlosz
2022. január 06. 16:32
Ha már kenyeret nem tud adni, akkor legalább cirkusz legyen. A magyarok érdekeit úgysem fogja képviselni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!