Így rombolja a genderideológia a német nyelvet

2021. november 14. 10:10

Hogyan fogják megtanulni az új idegenek és az őslakosok a gendersemlegessé vált német nyelvet? Tudósításunk az MCC médiakonferenciájáról!

2021. november 14. 10:10
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

A genderelmélet német sajtóban való tombolásának, a német nyelv eddigi struktúráit támadó ideológiának a bemutatásával folytatódott az MCC médiakonferenciája. Birgit Kelle, a Die Welt újságírója, bestseller író beszélgetőtársa Bauer Bence, a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója volt.

Kelle kifejtette: a német médiában a baloldali újságírók jelentős része már nem újságíró, hanem aktivista. A genderelmélet törtetése már a német nyelvet is maga alá gyűrte, a médiában már egyre inkább nemileg semleges nyelvet használnak. Ez a nyelvezet megnehezíti a német megtanulását, illetve az idősebbek helyzetét is, akik már nem értik ezt a nyelvet. A nyelvi cenzúra ott is megmutatkozik, hogy bizonyos szavakat már rasszistának neveznek, attól függetlenül, milyen kontextusban használják.

A jelenséggel szemben nagyon kevesen mernek fellépni.

A gyermekek örökbefogadásának kérdéséről Kelle elmondta: szerinte meg kell vitatnunk társadalmilag a társadalmi szerződés kereteit, de ez nem vonatkozik a házasságra. Ezt a határt, illetve a gyerekekre vonatkozó normák határát nem szabad átlépni. Két felnőtt mondhatja, hogy együtt tervezi élni életét, legyenek férfiak vagy nők, de ha azt állítják, hogy joguk van gyermeket nevelni, ezzel már nem ért egyet, az apa és anya szükségességében „felsőbb érték” van. Természetesen nőnek fel gyermekek úgy, hogy csak egy apa vagy anya neveli őket, de ez nem ideális, ezt az élet hozza így. A törvényhozásban nem az kellene, hogy legyen a lényeg, mit akarnak a felnőttek, hanem hogy mi a jó a gyermekeknek.

Az iskolákban alkalmazott gendersemleges nyelvezetről szólva Kelle kijelentette: már vannak törekvések arra, hogy óvodában is a szexuális és gendersokszínűségről oktassanak. Egyelőre nincsen törvény arra, hogy ez kötelezően történjen, de megtörténhet. „A gender betört már nem csak egyetemre és az iskolába, de az óvodába is.”

Birgit Kelle szerint Merkel sosem mondott semmi érdemlegeset a kérdésről, inkább az alapján kell megítélni őt, mik voltak azok a témák, melyekben hallgatott. Ha nem tetszett volna neki a gender-program, akkor megakadályozta volna. Olyan embereket nevezett ki, akik adófizetői pénzekből támogatták a genderprogram fősodratúvá válását. 

Az LMBT-mozgalom azt állítja, hogy a nőket is képviseli,

pedig az LMBT-jogok eltérnek a női jogoktól, néha egyenesen ütköznek azokkal.

Ez különösen igaz a transz jogokra, ez a feminista mozgalom egyik fő vitatémája. Ha az ember maga definiálja, mi a neme, akkor bárki lehet nő: de a kérdés ekkor, hogy kiért is küzd a feminista mozgalom? A transz mozgalomban biológiailag férfi emberek vannak, akik nőnek nevezik magukat, az Egyesült Királyságban ez már a törvény. A bűnözőik a női börtönbe kerülnek, már meg is történtek az első szexuális zaklatások. Ha bárki lehet nő, akkor bárhová bejuthatnak a magukat nőnek valló férfiak, és akkor már nem lesznek biztonságos helyek a nők számára.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
APA152
2021. november 16. 21:02
Ezt az őrületet már megbeszélték a google fordítóval is? Idióta banda megérdemlik,mert ők akarnak olyan nagyon "elfogadóak,és zöldek "lenni. Majd pár év múlva a muszlimok rendet tesznek helyettük,de addigra már országuk sem lesz,nem csak nyelvük.
flashgordon
2021. november 14. 18:15
Én ezt nem értem. Eddig pont az volt az irányvonal, higenis jelölni kell a nemek különbözőségét. Tehát Tischler, Tischlerin. Vagy ArbeiterIn. Most a gendersemlegesség pont ezzel megy szembe nem?
Ögedej
2021. november 14. 14:24
1984.
Havanna beach
2021. november 14. 13:55
Német nyelvben ez nem új. Totál meglepődtem amikor tanultam a nyelvet, hogy a nőstény, aminél nőneműbbet nem tudok elképzelni das Weib.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!