Új zöldpárt alapítását lengette be Schiffer András

2021. június 07. 16:38

Schiffer szerint az ellenzéknek nincs ökopolitikai programja.

2021. június 07. 16:38
null

Schiffer András, Lányi András és Tallár Ferenc új ökopolitikai programot mutattak be Budapesten A harmadik út néven. A programban a globális klímapolitikán túlnyúlóan magáról az ökopolitikáról van szó: lokális autonóm szerveződések, az Európai Unió reformja, a hitelezési rendszer átgondolása is szerepelnek a javaslatok között. 

Az Azonnalinak nyilatkozó Schiffer András arról beszélt: a jelenlegi ellenzék letért az ökopolitika útjáról, és egy alapvetően tőkepárti, növekedésközpontú, liberális politika mellett tett hitet. Ennek az ellenzéknek lehet programja a „zöldre festett kapitalizmus”, de a valódi ökopolitika Schiffer szerint soha. Hasonlóan vélekedett Lányi András és Tallár Ferenc is.

A portál kérdésére az ökopolitikai program szerzői azt mondták: lehetséges, hogy új zöldpártot alapítanak, hangsúlyozták ugyanakkor, hogy erre nem a következő évben kerül sor, az ugyanis szerintük a Fidesz és az ellenzék harcáról szól majd, ebben pedig nem kívánnak szerepet vállalni.

Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
satman11
2021. június 11. 18:25
Újfent rá fog jönni, hogy, ha belegebed, akkor sem lehet más....most sem...
Dobóka
2021. június 11. 09:33
- jó napot sógor, - csónakot fódoz, - hát az öreg mit csinál ? - kilyukadt a feneke ! Na látod "geyza1947" van itt munka elég!!! és... pénz még több !!! Dögével .
geyza1947
2021. június 09. 09:26
Úgy tünik Schiffernek kevés a munkája........................
bunko_jobbos
2021. június 08. 08:07
Felőlem csinálja, de ne fogjon össze a moslékkal. AZ LMP éléről azért távolították el a haverjai, mert ő volt az akadálya az összefogásnak. Nem érti meg, hogy bárki próbálkozik azon az oldalon, a végén úgyis ballibsi összeborulás lesz a vége. A pesti zsidók mindig oda fogják irányítani a pártot. Az SDSZ-ben is volt a Tölgyessy-féle vonal (ami ugyanúgy libsi volt, de nem akart a komcsikkal összefogni) és a végén bedarálták (a vidékiek megválasztották elnöknek, és egy év után kitúrták). Mindig ugyanaz lesz a vége. Meg kell érteni, hogy független politikát csak a MAGYAR NEMZETI OLDAL képes csinálni. A benne lévő emberek gondolkodása miatt. Mert mi végül mindig a függetlenségre szavazunk, ők meg a gazdira. Ennyi. Nem fog neki sikerülni hosszabb távon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!