Luxemburg miniszterelnöke: Mintha Orbán nem ugyanaz az ember lenne

2021. június 26. 18:21

Xavier Bettel elmesélte, hogy valamikor – emlékei szerint öt, hat vagy hét évvel ezelőtt – együtt vacsorázott Budapesten Orbán Viktor vele és a férjével.

2021. június 26. 18:21
null

Azt követően, hogy az Európai Tanács ülésén téma volt a magyar „melegellenes” pedofiltörvény, Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök Brüsszelben egy személyes történetet megosztva nyilatkozott a témában, amikor újságírók megállították a folyosón.

Bettel elmesélte, hogy valamikor – emlékei szerint öt, hat vagy hét évvel ezelőtt – együtt vacsorázott Budapesten Orbán Viktor vele és a férjével. Szerinte

az az Orbán Viktor, akivel az Európai Tanácsban most találkozott, mintha nem is ugyanez az ember lenne.

Bettel csalódott, és ezt a magyar miniszterelnök tudtára is adta. „Szomorú ez” – tette hozzá a kamera előtt.

Ahogy már beszámoltunk róla, a brüsszeli vitán több uniós vezető is számon kérte a magyar kormányfőt az általuk homofóbnak vélt törvény miatt. A luxemburgi miniszterelnök ott azt mondta Orbánnak: „Egy meleg férfi vagyok, és egy zsidó férfi unokája. Tudom, milyen az, amikor kipécéznek és megbecstelenítenek – ne csinálja ezt.” Az Irish Times tudósítója és a Politico szerint Bettel hozzátette: „Nem lettem meleg. Az vagyok, ez nem döntés kérdése. Látja, hány LMBTI-fiatal követ el öngyilkosságot. Ez nagyon rossz. Ez megbélyegző. Tisztelem magát, de ez egy vörös vonal. Ez az alapvető jogokról szól, hogy lehetünk mások.”

 

Címlapkép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Összesen 436 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GéKI
2021. június 27. 13:27
Két hím vagy két nőstény üzekedése, nem több mint a saját önző szexuális aberrációik kiélése. Nincs abban semmi tiszteletreméltó, és ezt ők érzik a leginkább. Az LMBTQ embereket nem a társadalom rekeszti ki, hanem a saját önző, sehová sem vezető szexuális vágyaik miatt érzett lelkifurdalásuk miatti öngyűlölete, frusztrálja őket. Nem a társadalom veti meg őket, hanem az önmaguk haszontalanságának felismerése, miatt érzett öngyűlöletüket vetítik ki a környezetükre.
pumuklik
2021. június 27. 12:10
Jellemző ez a fazon az elkorcsosult luxemburgiakra!
catalina9
2021. június 27. 11:08
Luxemburg miniszterelnöke: Mintha Orbán nem ugyanaz az ember lenne".....mint én. hála istennek!
koronaszepe
2021. június 27. 09:27
Nyugatról ez valóban érthetetlen; van egy ember, akinek semmi sem drága a hatalom megtartása érdekében. De tényleg semmi. Akár az unióból is kiléptetné az országot, ha ez lenne az ára annak, hogy hatalomban maradhasson. Tényleg nem ugyanaz az ember, mint aki volt akárcsak 5-6-7 éve, nopláne 20 - 25 éve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!