DK: Áder is támogassa, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt itt!

2018. február 12. 16:14

A köztársasági elnöknek egy 1993-as felszólalása alapján most támogatnia kellene a DK azon kezdeményezését, hogy vonják meg azoktól a magyaroktól a szavazati jogot, akik nem élnek külföldön – jelentette ki Vadai Ágnes, a párt alelnöke hétfőn a Sándor-palotánál.

2018. február 12. 16:14

A Demokratikus Koalíció alelnöke arra szólította fel Áder János köztársasági elnököt, hogy csatlakozzon pártja azon kezdeményezéséhez, amelyik megvonná a szavazati jogot azoktól a határon túli magyaroktól, akik korábban nem éltek Magyarországon.

Vadai Ágnes hétfői, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett azokra a sajtóhírekre, amelyek felidézték az államfő egy 1993-as parlamenti felszólalását, amelyben azt fejtette ki, hogy a Fidesz miért nem támogatja a határon túli magyaroknak adandó szavazati jogot.

Vadai Ágnes idézte Áder Jánost, aki akkor többek között azt mondta: „elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizető polgárai az országnak, és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani, ráadásul sokaknak semmilyen kötődése nincs is már az országhoz”.

A DK politikusa úgy fogalmazott, a magyarok háromnegyede az államfővel, „pontosabban a 25 évvel ezelőtti Áder Jánossal” ért egyet a kérdésben. Azt mondta, a témában elindított aláírásgyűjtésüket eddig már közel 200 ezren támogatták. Vadai Ágnes közölte, hogy egy levelet és egy aláírásgyűjtő ívet szeretne átadni a köztársasági elnöknek, mert lehetőséget akarnak adni neki arra, „hogy visszataláljon korábbi önmagához és a magyarokhoz”.

A sajtótájékoztató végén a képviselő bement a Sándor-palotába, hogy személyesen adja át a papírokat az államfőnek. Miután kijött, azt mondta a rá várakozó újságíróknak, hogy noha Áder János éppen akkor érkezett vissza az épületbe, nem állt meg, hogy átvegye tőle az iratot, ezért azt a Köztársasági Elnöki Hivatal egyik munkatársának adta át.

(MTI)

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szopják egymást a buzi-club tagjaii
2018. február 13. 10:18
Hile Bro! http://bit.ly/2Eno1hr
catalina9
2018. február 13. 08:03
DK: Áder is támogassa, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt itt!" Nem elég hazaárulónak lenni, annak is kell látszani...! Lendvai Ildikó nyomán.
cutcopy
2018. február 13. 06:44
Fletó nagyon hozzászokott, hogy mindenkinek ukázokat osztott, de hogy ellenzékiként is, az már súlyos elmebaj.. )
szancso
2018. február 13. 04:14
"vonják meg azoktól a magyaroktól a szavazati jogot, akik nem élnek külföldön – jelentette ki Vadai " Köszi DK, akkor én választhatok, ti meg nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!