Erdogan: „Bármely pillanatban” megkezdődhet a török hadművelet Szíriában

2018. január 15. 15:20

Az előkészületek lezárultak, így az Afrín térsége ellen irányuló török hadművelet bármikor megkezdődhet – számolt be róla Recep Tayyip Erdogan török államfő.

2018. január 15. 15:20

A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térsége elleni török hadművelet „minden pillanatban” megkezdődhet – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfőn Ankara Sincan nevű külvárosában, egy gyártóüzem megnyitóján. Erdogan beszédében kifejtette: a katonai beavatkozás előkészületei lezáródtak. A török haderő rövid időn belül „elintézi Afrín és Manbídzs ügyét” – fogalmazott az elnök.

Manbídzs térsége szintén az YPG fennhatósága alatt áll, de különálló terület közvetlenül az Eufrátesz jobb partján. Azzal, hogy az Eufráteszi Pajzs fedőnevű török hadművelet 2016 augusztusa után kiszorította az Iszlám Állam dzsihadistáit a határ menti térségből, Ankara Afrín és Manbídzs egyesítését is meg tudta akadályozni. Ankara terrorszervezetnek tekinti az YPG-t és attól tart, hogy a szíriai kurd fegyveresek térnyerése felerősíti a több mint tízmilliós törökországi kurd kisebbség függetlenségi törekvéseit. Az NTV török hírtelevízió információi szerint az YPG mintegy 10 ezer milicistája állomásozik Afrínban.

Az Ihlas török hírügynökség hétfői jelentése szerint a térséggel északról határos török Kilis tartományban a harckocsik és a tarackok már csak a vezérkar parancsára várnak. A török tüzérség szombat óta a nyugatra található Hatay tartomány felől több tucat lövést leadott Afrín irányába. Az YPG ugyanakkor meghatározó szerepet játszik abban a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű lázadószövetségben, amely az amerikai vezetésű koalíció legfontosabb helyi partnere az Iszlám Állammal szemben. Az SDF, amelyet az Egyesült Államok fegyverekkel és kiképzéssel is támogat, Szíria területének mintegy egynegyedét tartja az ellenőrzése alatt az ország északi és keleti részében.

Annak kapcsán, hogy Washington egy 30 ezer fős új, határvédelmi alakulat létrehozásán dolgozik az SDF parancsnoksága alatt Erdogan úgy fogalmazott: Törökországnak az a feladata, hogy „még születése előtt megfojtsa ezt a terrorhadsereget”. A szintén NATO-tag Egyesült Államokra utalva közölte: az az ország, amelyet szövetségesünknek mondunk, minden kifogásunk, figyelmeztetésünk és jó szándékú javaslatunk ellenére kitart amellett, hogy határaink mentén „terrorhadsereget” alakítson ki. Lehet-e más célpontja ennek a „terrorhadseregnek”, mint Törökország? – hangoztatta Erdogan.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. január 15. 17:25
Helyes! Üssék csak a kommunistákat! Az meg az Amerikai Egyesült Államok szégyene, hogy kommunistákat és "demokratikus" terroristákat támogat.
Kup Lung
2018. január 15. 16:20
Szegény Erdogannak azért nehéz lehet a sorsa . Több ismeretlenes az egyenlet --- Eddig orosz gépeket lődöztek most meg amerikaiakat kell :)
3M..
2018. január 15. 15:55
Testvérnépünk morcos. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!