Török külügyminiszter: Szent háború lesz Európában

2017. március 16. 21:51

Annyira nem örült a liberális konzervatív VVD, a jelenlegi holland miniszterelnök Mark Rutte pártja győzelmének a török külügyminiszter, hogy máris vallásháborúkat emleget. Mevlüt Çavuşoğlu szerint nincs különbség a szociáldemokraták és az általa fasisztának nevezett Geert Wilders között.

2017. március 16. 21:51

Vallásháborút vizionált a holland választási eredményeket, köztük a jelenlegi miniszterelnök Mark Rutte pártja, a liberális konzervatív VVD győzelmét kommentáló nyilatkozatába a török külügyminiszter.

Mevlüt Çavuşoğlu szerint végig nézve a sok párton nem látni különbséget a szociáldemokraták és „a fasiszta Wilders” között, mindegyiknek ugyanaz a mentalitása. „Hová mennek? Hová viszik Európát? Elkezdték összeomlasztani Európát. Szakadékba húzzák Európát. Hamarosan Szent Háború kezdődik Európában” – fogalmazott a török külügyér.

A kemény szavak előzménye az a diplomáciai háború, ami az elmúlt napokban kirobbant Hollandia és Törökország között azután, hogy a hollandok több olyan török kormánytagot sem engedtek be az országba, akik a török elnök jogkörének kiterjesztését célzó népszavazás mellett kampányoltak volna a nyugat-európai országban.

Törökország erre válaszlépéseket tett, és nácizásba és fasisztázásba kezdett, az egész pedig odáig fajult, hogy most már a migrációval kapcsolatos EU-török megállapodást sem tartják be maradéktalanul. Sőt: Ankara most már azzal fenyegetőzik, hogy akár az egészet felmondhatják, ha nem kapják meg végre az uniós vízummentességet.  

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvidrigajlov
2017. március 19. 11:47
Ideje lenne Konstantinápolyt felszabadítani és visszaadni a görögöknek.
ato boldizsár
2017. március 19. 11:21
Mi tudjuk, ők tudják, csak a brüsszeli nyomorultak nem akarnak tudni róla..?
jött a csősz és mindenkit hazazavart
2017. március 17. 16:17
https://www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w
Korrupt Kornél
2017. március 17. 13:48
menjetek haza a pichába Ázsiába!!! Ne akarjatok európaiak lenni, úgysem sikerül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!