Míg Orbán beszélt, az Együtt fütyült

2017. február 10. 18:41

Orbán Viktor évértékelőjének helyszíne közelében tartott fütyülős tüntetést az Együtt. Juhász Péter pártelnök szerint azért fütyülnek, mert ma már nem lehet beszélni vele.

2017. február 10. 18:41

Tüntetést tartott a miniszterelnöki évértékelő beszédre időzítve az Együtt a Várkert bazár közelében pénteken. A mintegy száz demonstráló fütyülve fogadta az Orbán Viktor előadására érkezőket. Az Együtt azért fütyülte ki Orbán Viktort, mert értelmesen ma már nem lehet beszélni vele, újságíró kérdést nem tehet fel neki, politikussal nem vitázik – jelentette ki Juhász Péter pártelnök. Az Együtt nyitott, egészséges társadalmat szeretne. Ugyanis közösen kell az országos sikeressé tenni, mert magunk is csak akkor leszünk sikeresek – tette hozzá.

Szigetvári Viktor, az Együtt Országos Politikai Tanácsának elnöke a demonstráción arról beszélt, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy ellenzéki jelöltnek kell szemben állnia a Fidesz jelöltjével, az Együtt ezt támogatja. A politikus hangsúlyozta: azért lehet pénz múzeumi negyedre, olimpiára és új atomerőműre, mert Orbán Viktor nem költ modernizációra, oktatásra és egészségügyre.

Hajdu Nóra, a párt alelnöke úgy vélekedett: Magyarország ellensége nem Európa, hanem a saját miniszterelnöke. (MTI)

Összesen 247 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szorgos Lajhár
2017. február 12. 13:29
Eddig arról pofázott a takonyevő meg a drogos, hogy ők önálló listával indulnak. Mostanra belátták, hogy így semmi esélyük?
El Presidente
2017. február 12. 09:15
Úgy élvezetesebbb lenne a hír, hogy "míg Orbán beszélt, az Együtt vezetőit lassú ütemben húzták el a villanyfára".
enes
2017. február 11. 21:24
Fű tyült
illesl
2017. február 11. 15:01
Le kellene vágni a fütyőlőjüket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!