Először hoztak létre ember-sertés hibrid embriót

2017. január 31. 18:48

Amerikai kutatóknak először sikerült ember és sertés genetikai anyagából hibrid embriót, úgynevezett kimérát előállítani – számolt be a BBC hírportálja a Cell című szaklapban megjelent tanulmányról. A Családháló írása.

2017. január 31. 18:48

Ez az első bizonyíték, hogy ember és állat génjeinek kombinálásával kimérát lehet készíteni, ám a kutatásban résztvevő tudósok szerint az eljárás bonyolult és nehézkes, az pedig még igen távoli, hogy transzplantálható emberi szerveket növeszthessenek állatokban – írja a Családháló.

A kiméraembrót úgy állították elő, hogy emberi őssejteket – vagyis olyan sejteket, amelyekből bármilyen szövet kifejlődhet – sertésembrióba ültettek. Az így keletkezett kiméraembriót visszaültették a kocába, ahol négy hétig hagyták fejlődni.

(Kép: Salk Institute – Cell)

Az eljárás hatásfoka gyenge: a 2075 beültetett embrióból csak 186 érte el a 28. napot. A kutatók azonban ennél sokkal jelentősebbnek tartják, hogy a kiméraembrión belül az emberi sejtek működtek, bár ezek a teljes szervezetnek csak egészen kis részét teszik ki.

„Ez az első eset, hogy emberi sejtek növekedését látjuk egy nagy testű állat szervezetén belül” – mondta el Juan Carlos Izpisua Belmonte, a kaliforniai Salk Biológiai Kutatóintézet professzora a BBC-nek.

Az eljárás gyenge hatásfokát azzal magyarázta, hogy az ember és a sertés az evolúció során igen korán elvált egymástól, ezenkívül a sertésnél a magzati növekedés sokkal gyorsabb, a vemhesség négy hónapnál rövidebb, míg az emberi várandósság nagyjából kilenc hónap. A professzor szerint egyelőre „nagy a távolság” a jelenlegi eredmények és az emberi szervek állati szervezeten belüli növesztésének lehetősége között.

A Salk kutatói szerint a kimérák készítése addig is segíthet gyógyszerek tesztelésében, még mielőtt az emberi klinikai próbák elkezdődnének, az emberi betegségek kialakulásának és a humán embrió legkorábbi fejlődési korszakainak tanulmányozásában, valamint a különböző fajok szervei közötti eltérések megértésében.

A kutatók nem találták jelét annak, hogy az emberi sejtek beépültek volna a kialakuló agyszövetbe. Az emberi szervek előállításának hosszú távon valószínűleg jobb gazdateste lesz a szarvasmarha, mert annak a vemhessége is nagyjából kilenc hónapig tart – vélték.

A Salk tudósai tisztában vannak azzal, milyen morális kétségek merültek fel a kiméraembriók miatt, kísérleteik a legális keretek között maradnak. „Az embrió fejlődését egy hónapra korlátozzuk, ennyi idő elég ahhoz, hogy a sejtek keveredését, differenciálódását és integrációját tanulmányozzuk. Lehetséges lenne, hogy kivárjuk, amíg ezek az állatok megszületnek, ám jelenleg ezt nem engedhetjük meg. Ami tudományosan lehetséges lenne, azt nem kell feltétlenül meg is tennünk. A társadalomnak kell eldöntenie, mi az, amit megtehetünk” – mutatott rá Belmonte.

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tom hagen
2017. február 28. 19:50
Fúj! Előre a kannibalizmus útján! Remélem nem jut eszembe egy jó kis csülök evése közben....
skorpio
2017. február 02. 23:34
Már van felnőtt példány is. Böszme
Ald0 Raine hadnagy
2017. február 02. 10:58
Először? A fideszben már legalább kettő van. Németh Szilârd és Tállai András.
ÁrPi
2017. február 02. 06:58
2016. augusztus 10-i tutiblog cikk részlet erről a Khiméra témáról: """az Obama adminisztráció egyik utolsó döntése az lesz, hogy megszüntet egy 2004-es rendelkezést, amit anno még a Bush érában hoztak meg, és amely tiltja, hogy az őssejtek kutatásakor az emberi génállományhoz hozzá lehessen nyúlni. A doksi hivatalos (itt van: https://s3.amazonaws.com/public-inspection.federalregister.gov/2016-18601.pdf ) és ebből azt olvashatjuk ki, a jogi blabla legyűrése után, hogy végső soron az NIH (National Institutes of Health) révén a kutatók létrehozhatnak úgynevezett „kimérákat”. Az meg azt jelenti, hogy állati embriókba ültethetnek emberi őssejteket, illetve fordítva: nevelhetnek állati embriókat emberi sejtek felhasználásával. Jól olvastuk, nem hülyéskedünk, le van írva: human-animal chimera research. Tehát Dr. Moreau szigete. A „khiméra kutatás” célja, hogy az emberi intelligencia szerepét és természetét kutassa azáltal, hogy emberi agyszegmenseket „tenyésztenek bele” állatokba, ezzel próbálják feltérképezni, hogy miként is működik az emberi intelligencia, az agy mely területei miként befolyásolják a többit. Nem, ez nem egy elszállt Cronenberg sci-fi, ez nem az Alien sorozat, nem kamu, hanem konkrétan az Obama kormány azon van, hogy a Bush adminisztráció által az őssejtkutatásra rátett „IV. és V. kiegészítés” eltávolítása révén ezt a kutatást finanszírozza a központi költségvetés segítségével, tehát amerikai adófizetői pénzen! """ http://tutiblog.com/dr-moreau-es-a-szovjetamerika/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!