A 25 év alatti álláskeresőknek segítene a kormány

2016. november 16. 00:55

A fiatalok munkanélküliségének felszámolása érdekében a kormány minden 25 évnél fiatalabb álláskeresőnek segítséget nyújt az Ifjúsági garanciaprogram keretében – mondta az Emmi ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára kerekasztal-beszélgetésen kedden Budapesten.

2016. november 16. 00:55

Illés Boglárka közölte: 2016 júniustól azok az álláskereső fiatalok, akik már 4 hónapja regisztráltak az egyes munkaügyi központokban, lehetőséget kapnak arra, hogy gyakornoki programokban, illetve továbbképzésekben vegyenek részt. A kormány arra törekszik, hogy 2018. január 1-jétől ezek a lehetőségek az újonnan regisztrált fiatal álláskeresőket regisztrációjukat követően azonnal megillessék – mondta a helyettes államtitkár.

A kormány a fiatalokat nem csupán munkavállalóként, hanem vállalkozóként is be akarja vezetni a munkaerőpiacra. Ennek egyik eszköze a Fiatal Gazda Program, amelyben közel 40 milliárd forint áll a fiatalok rendelkezésére, ha agrárjellegű vállalkozást akarnak indítani. Szintén 40 milliárd forint áll rendelkezésre az induló vállalkozásoknak beruházásaik, illetve eszközfejlesztésük támogatására.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a fiatalok foglalkoztatásának javításához a kormányzati intézkedések mellett az üzleti szféra együttműködésére is szükség van. Jean Grunenwald, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ezt az együttműködést szolgálja a cég által 3 éve elindított Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásért című kezdeményezés, amelyhez már 16 cég csatlakozott. Arról is beszámolt, hogy a Nestlé partnereivel a kezdeményezés indulása óta Európában 115 ezer fiatalnak teremtett, 2020-ig pedig további 230 ezernek biztosít majd munkalehetőséget az összefogás keretében.

A Nestlé Hungária Kft. 2400 munkavállalót foglalkoztat, amelynek közel egyharmada fiatal, a következő 4 évben pedig újabb 150 fiatalnak akarnak munkahelyet teremteni – ismertette. A kerekasztal beszélgetést a Nestlé Hungária Kft. szervezete.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!