Tovább virul a magyarság a romániai Magyarlapádon

2016. október 08. 14:08

Új lendületet kap a közösségi és kulturális élet a most átadott kollégiumi épülettel.

2016. október 08. 14:08

A korábbi, 18 fő befogadására alkalmas épület mellé most további 24 férőhelyes kollégium épült a Nagyenyedhez közeli Magyarlapádon. A munkálatokat 53 millió forinttal támogatta a magyar állam, 35 millióval pedig adományozók járultak hozzá a költségekhez — ki pénzzel, ki kétkezi munkájával, de volt olyan is, aki hűtőszekrényt vagy egyhavi nyugdíját ajánlotta fel. A 930 négyzetméteres kollégium építése során bebizonyosodott, hogy a közös célhoz mindenki hozzá tudja tenni a maga részét.

A Fehér megyei település közel ezerfős lélekszámával a legnagyobb magyarlakta falu a megyében. Pezsgő kulturális élet jellemzi, rendszeresek a hagyományőrző jellegű programok: néptánctáborok, falunapok, vigadalmak erősítik a helyiek összetartását.

Az intézmény alapvetően általános iskolások számára biztosít szállást, étkezést és iskola utáni elfoglaltságot: néptánc, főzés, mesemondás színesíti a mindennapokat. A helyi iskolát már az összevonás fenyegette, az új kollégiumnak köszönhetően azonban ez a veszély elmúlt, hiszen a létszám emelkedett, és jövőre is van már hat jelentkező. Az itt végzettek többsége Nagyenyed döntően magyar nyelvű líceumában tanul tovább.

Az avatóünnepségen a beszédek között egyszer csak megszólalt egy hegedű — huszonnyolc helyi és három más településről való muzsikus, köztük a lelkész is, valamint harmincöt néptáncos mutatta be hatperces zenés-táncos flashmobját a jelen lévőknek. A faluban amúgy is sokan muzsikálnak, táncolnak. Sebő Ferenc szavaival élve: a hagyományt nem őrzik vagy ápolják, hanem meg is élik.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!