A gyerekkori nélkülözés következményei

2016. október 06. 23:11

A gyerekkori nélkülözés akár 26 százalékkal is csökkentheti a felnőttkori jövedelmet, és ez az országok növekedését is jelentősen befolyásolja – derült ki a Lancet brit orvosi hetilap friss számában megjelent elemzésből.

2016. október 06. 23:11

A tanulmány szerzői 2010-es adatokat elemeztek újra. Eszerint a vizsgált időszakban az alacsony és közepes bevételű országokban 248,4 millió gyerek, az öt év alattiak 43 százaléka élt mélyszegénységben. Megállapításaik szerint a megfelelő fejlődés feltételeinek hiánya a gyerekek jövendőbeli keresetét akár 26 százalékkal is csökkentheti, ami az országok növekedésére is komoly hatással van.

„Gazdasági elemzésünk megmutatta, hogy ha nem történik semmi, annak az ára hatalmas, és számos országban messze túllépi az egészségügyre költött összeget” – írta közleményében Gary Darmstadt, a Stanfordi Egyetem professzora, a Lancetben megjelent tanulmány társszerzője. Számításaik szerint ha az alacsony és közepes jövedelmű országokban nem fektetnek pénzt a gyerekek korai fejlődésébe, az kétszer-háromszor akkora költséggel járhat, mint amennyit az egészségügyre költenek.

A gyerekek fejlődését a silány étrend és a rossz egészségügyi ellátás, a fertőzések, a korai életévekben szükséges gondoskodás és az ösztönző, ingergazdag környezet hiánya hátráltatja. A leginkább érintett országok között van Libéria, Zambia, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Burundi, Nigéria és Malawi. A tanulmány szerzői rávilágítanak arra, milyen fontos az ingyenes iskola-előkészítő, a kötődés kialakulását és a gyermekek gondozását lehetővé tevő szülői szabadság, a szoptatás támogatása és olyan összegű minimálbér, mely képes kiemelni a családokat a mélyszegénységből. Kulcsszerepe van továbbá az anyák és a kisgyerekek megfelelő táplálkozásának, az anyák mentális egészségügyi ellátásának és a gyerekbántalmazás megelőzésének.

Hétfőn mutatta be a Világbank és az UNESCO a gyerekszegénységről szóló, Ending Extreme Poverty: A Focus on Children című jelentését, amely szerint a világban csaknem 385 millió gyerek él mélyszegénységben. A fejlődő világ népességének 83 százalékát képviselő 89 ország adatain alapuló tanulmányból kiderül, hogy 2013-ban a fejlődő világban a gyerekek 19,5 százaléka olyan háztartásban élt, amelyben naponta 1,9 dollár vagy kevesebb jutott fejenként.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!