Izraelbe költözne Szegedi Csanád

2016. szeptember 20. 20:04

Az Izraelinfo szerint a jobbikosból hitbuzgó zsidóvá avanzsált Szegedi Csanád a Cionista Világszövetség budapesti konferenciáján bejelentette: alija-kérelmet nyújtott be, azaz Izraelbe költözne.

2016. szeptember 20. 20:04

Cionista Világszövetség budapesti konferenciáján jelentette be Szegedi Csanád egykori jobbikos EP-képviselő, hogy alijázni készül: tehát hivatalos kérelmet nyújtott be az Izraelbe költözéshez – írja az NRG híre alapján az Izraelinfo. A héber nyelvű portálon arról írtak: a kongresszuson felszólaló Szegedit többen buzdították, hogy költözzön Izraelbe, mire ő azt felelte: megkezdte már a hivatalos eljárást.

Szegedi Csanád alapításától a tagja, majd alelnöke, illetve elnökhelyettese volt a Jobbiknak. 2012-ben aztán arról cikkeztek a párt környéki sajtóban, hogy édesanyja zsidó származású. Később Szegedi megerősítette a hírt, hozzátéve azt, hogy ő sem tudott egészen 2012 áprilisáig a dologról. Ezután kilépett a pártból, felkereste Köves Slomó rabbit, elvégezte Zsidó Tudományok Szabadegyetemének nyári kurzusát és Izraelbe is ellátogatott.

Összesen 227 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zazriveczazseni
2016. szeptember 21. 17:16
Az idióta Gusztáv12-ből lett a kretén Gusztáv13?
zazriveczazseni
2016. szeptember 21. 16:14
Hugyagyú, talán magyar volt?
zazriveczazseni
2016. szeptember 21. 16:12
Atya isten, megint itt a kretén feritekeri.
vigyor
2016. szeptember 21. 15:47
...gondolom semmi akadálya, vagy most könnyes búcsút kéne venni tőle? Jut eszembe, ha találkozik Dániel Péterrel, legyen kedves és rúgja tökön a nevemben....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!