Elhunyt Auschwitz egyik legismertebb túlélője

2016. július 03. 11:08

Nyolcvanhét éves korában hunyt el manhattani otthonában Auschwitz leghíresebb túlélője, a Nobel-békedíjas Elie Wiesel amerikai zsidó író. Ő használta először mai értelmében a holokauszt kifejezést.

2016. július 03. 11:08

Elie Wiesel 1928-ban született a romániai Máramarosszigeten, ahonnan 1944-ben családjával együtt az auschwitzi koncentrációs táborba deportálták. A második világháború végét követően Párizsban élt a holokauszt túlélőinek fenntartott árvaházban, majd 1961-ben emigrált az Egyesült Államokba. A világháborút követő tíz évben nem volt hajlandó sem írni, sem beszélni a holokausztról, először 1958-ban jelent meg Az éjszaka című kötete, melyben saját auschwitzi fiatalkori élményeit részletezi. 

Elie Wiesel műveit harminc nyelvre fordították le, számos egyetemen tartott előadásokat, 1986-ban munkásságáért megkapta a Nobel-békedíjat.

Elie Wiesel halála megrázta az amerikai vezetést, és pártállásuktól függetlenül politikusok egész sora, élükön Barack Obama elnökkel méltatta az elhunyt írót, filozófust, előadót, egyetemi tanárt. A Fehér Ház által kiadott közleményében Obama elnök így fogalmaz Wieselről: „Korunk egyik legnagyobb erkölcsi tekintélye és sok tekintetben a világ lelkiismerete volt.” Obama, akit sajtóhírek szerint személyes jó viszony is fűzött Wieselhez, a többi között hangsúlyozta: „Elie nemcsak a világ legkiemelkedőbb holokauszttúlélője, hanem maga az élő emlékezet volt.”

Összesen 248 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neuhistoriker
2016. július 04. 17:25
E-lie Wiesel úgy lett túlélő, hogy táborozni sem volt. Sőt, nem is ez volt a neve. http://www.nazigassings.com/PDFs/StolenIdentity2.pdf
Bokros Birka
2016. július 04. 11:07
Jahve sütögeti már mint pecsenyét a kénköves pokolban. Lopott személyazonossággal, lopott történetekkel hazudta tele a világot. Egy szélhámos volt csupán akinek semmi köze az általa összehazudott életrajzhoz.
Viator
2016. július 04. 09:29
Visszament a pokolba. Ideje volt.
zazriveczazseni
2016. július 04. 08:52
Újra itt a kretén Gusztav12.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!