A szemlélődő női rendekről szóló apostoli konstitúciót adott ki Ferenc pápa

2016. július 25. 11:04

A szemlélődő női szerzetesrendekről adott ki apostoli konstitúciót Ferenc pápa, amelyben az ezen rendek előtt álló kihívásokra reagál az egyházfő, tárgyalva többek közt a nővérek képzését, a közösségek életét, egymáshoz és az egyházhoz való viszonyát is.

2016. július 25. 11:04

Új apostoli konstitúciót bocsátott ki a Vatikán július 22-én, pénteken; a Vultum Dei quaerere (Isten arcának keresése) kezdetű dokumentum a szemlélődő női rendekről szól - írja a Magyar Kurír.

A megfelelő formáció elősegítése; az imádság és Isten igéjének középpontba állítása, utóbbi különösen a lectio divina (Szentírásolvasás –  a szerk.) révén; a szemlélődő közösségek autonómiájának sajátságos feltételei; valamint az egyes kolostorok tagsági viszonya a szövetségeken belül – többek között ezeket a kérdéseket tárgyalja a pápa az új apostoli konstitúcióban.

A Vultum Dei quaerere bevezetőjében Ferenc pápa elmagyarázza, mi vezette a dokumentum megírására; beszél az útról, amely az egyház mögött áll, és „az emberi történelem gyors változásairól” a II. Vatikáni Zsinat óta eltelt ötven évben.

A dokumentum nagy részét tizenkét téma feldolgozása teszi ki, melyek megfontolást és változtatást igényelnek. Ilyen többek között a megfelelő képzés szükségessége, az imádság kérdése és az isteni Ige középpontba helyezése. Végül tizennégy cikkely zárja a dokumentumot, melyek a formációt, a hivatástisztázást, a közösségeken belüli irányítást, a közösségek autonómiáját és a közösségek egymáshoz való viszonyát érintik. Az utolsó cikkely leszögezi, hogy a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációjának feladata, hogy új szabályozást dolgozzon ki az apostoli konstitúció ajánlásai alapján.

Összesen 165 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2016. augusztus 13. 19:37
Igen, róla beszéltem. Köszi, itt még meg sem néztem.
Sulammit
2016. augusztus 13. 19:35
Hallottál már arról, hogy szerkesztés? Ezt már cáfoltam, keresd meg. Nem kell felhívni a "szíves figyelmemet" arra, amit magam is tudok. Mivel Szentírásról beszélgetünk, ezt a stílust alkalmazd a veled egy közösségben járókkal szemben. Több tiszteletet kérek a veled beszélgető katolikusoknak. Nem tudom, hogy sikerül e ez neked.
acido domingo
2016. augusztus 13. 01:52
Israel Zoller/Zolli: https://hu.wikipedia.org/wiki/Israel_Zoller
Sulammit
2016. augusztus 12. 22:13
Én is láttam egy videót róluk. Izraelben üldözik őket. Pannonhalmán táncolhattak az oltár előtt, valamelyik húsvétkor. Sok zsidó van, aki keresztény hitre tér. Pl. Erdő Péter családja is. Nagyon tetszik Római főrabbijának, - a nevét most nem keresem ki, - megtérése a náci idők után. Nagyon érdekes története van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!