Döntött az Országgyűlés: újra nyitva lehetnek a boltok vasárnap

2016. április 12. 13:31

Visszavonta az boltok kötelező vasárnapi zárva tartását előíró jogszabályt kedden az Országgyűlés, több prominens kormánypárti képviselő voksolt nemmel vagy tartózkodott, a teljes KDNP-frakciót beleértve. Rogán Antal és Varga Mihály szerint elérte céljait a vasárnapi pihenőnap bevezetése.

2016. április 12. 13:31

Az Országgyűlés visszavonta a boltok vasárnapi zárva tartását előíró szabályozást kedden a kormány javaslatára, mivel az a kabinet szerint megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben és hasznosságáról az elért eredmények ellenére sem sikerült meggyőzniük az embereket.

A képviselők 163 igen szavazattal, 2 nem ellenében és 11 tartózkodás mellett fogadták el Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztését, amely alig több mint egy év után törli el a vasárnapi pihenőnapról szóló rendelkezéseket.

Nemmel voksolt – a fideszes Szatmáry Kristóf mellett – a KDNP képviselőcsoportjának vezetője, Harrach Péter, frakciójának többi tagja tartózkodott. A fideszes képviselők közül Balog Zoltán és Lázár János miniszterek közleményben tudatták, hogy meggyőződésük ellenére van a kormány szabad vasárnapot korlátozó javaslata, a voksolástól való távolmaradásuk nem szavazat, amelyet a kormány iránti lojalitásból és Orbán Viktor miniszterelnök kérésére nem adtak le. Az ellenzék igen gombot nyomott, egyedül Szelényi Zsuzsanna független képviselő, az Együtt politikusa tartózkodott. 

Elérte célját?

A hétfőn benyújtott, kivételes eljárásban megtárgyalt indítvány indoklása hivatkozik az MSZP boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezésére. Az előterjesztők kiemelték, a kormánynak ma a Brüsszel által szorgalmazott kényszerbetelepítés elleni egységes fellépés a legfontosabb kérdés, amit megakadályozna egy vasárnapi pihenőnapról szóló referendum.

Rogán Antal és Varga Mihály emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy a 2015-ben bevezetett vasárnapi pihenőnap több célját is elérte. Példaként említették, hogy tavaly március óta egyetlen munkavállalót sem lehetett munkavégzésre kényszeríteni, a kiskereskedelmi szektor forgalma 2015-ben 5,6 százalékkal emelkedett, a 2500 négyzetméter feletti üzletek piaci részesedése némileg csökkent az ennél kisebbek javára, a kiskereskedelemben dolgozók száma pedig az előző évben több mint 3 ezerrel növekedett, miközben idén márciusában  még mindig meghaladta a 6 ezret a be nem töltött álláshelyek száma.

Már most vasárnap

A parlament keddi döntésével a vasárnapi pihenőnap bevezetése előtti szabályokat állította vissza. Törvényben rögzítették, hogy az üzletek nyitvatartási idejét a kereskedők állapíthatják meg figyelembe véve a vásárlási szokásokat, valamint a foglalkoztatottak és a lakókörnyezet érdekeit. A települések és a budapesti kerületek rendeletben szabályozhatják az üzletek éjszakai, vagyis 22 és 6 óra közötti nyitvatartási rendjét. A kiskereskedelemben dolgozó munkavállalóknak vasárnapi munkavégzés esetén ezentúl 50 százalék, munkaszüneti napon – továbbá húsvét-, illetve pünkösdvasárnap – 100 százalék bérpótlék jár.

A vasárnapi pihenőnapot elrendelő törvény a most elfogadott módosítás kihirdetését követő napon veszti hatályát. A jogszabály Magyar Közlönyben való megjelenésének függvényében az üzletek így akár már most vasárnap nyitva tarthatnak. 

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2016. április 13. 16:52
00 -- WC 0 -- 5-10 évig terjedő sitt A 500 milliárdot írt 50 -- 0 az a lopás!
Viktátorbán
2016. április 13. 00:48
Becslések szerint orbán vagyona 500 !!!!! Milliárd Ft! A cigány gázszerelő csak az egyik strómanja a sok közűl!
Viktátorbán
2016. április 13. 00:43
Bal-Rad komm: Éppen tegnap egy Bal-Rad kommentben fogalmazódott meg hevenyészett módon ez a javaslat: http://www.balrad.com/2016/04/11/eg-a-teto-a-dobrogista-horda-feje-folott/ “…MAGYARORSZÁG FELELŐS KORMÁNYA NEM MER AZ ORSZÁG SORSÁT BEFOLYÁSOLÓ KÉRDÉSBEN BRÜSSZELLEL SZEMBEN TÖRVÉNYT ELFOGADTATNI!-INKÁBB NÉPSZAVAZÁSOSDIT JÁTSZIK!…A betelepítés ellen is meghozhattak volna egy törvényt, oszt’ jónapot! Próbálja meg az EU-mégis! Ha a dolog a boltzár esetén megléphető-ÍME!-miért nem alkalmazható a migránsbetelepítési tervek ellen?…” Megint csak arra tudunk gondolni, hogy MERÍTETT A JOBBIK…! Persze ettől a gondolattól nem lettünk büszkék. (Mert van olyan helyzet, amikor a meglopott szégyenli a tolvaj kilétét!) De a fene bánja! Megtehetnék sűrűbben is, csak ilyenkor azért megfordulhat a fejünkben: KINEK MIT IS KÉNE JÁTSZANI? http://www.balrad.com/2016/04/12/a-jobbik-magaeva-tette-a-bal-rad-otletet/
Viktátorbán
2016. április 13. 00:42
A kormánypártok népszavazásra bocsátanák annak kérdését, hogy mit gondolnak a magyarok a kvótáról és kívánják-e kinyilvánítani a kormányon keresztül, hogy Magyarország nem szeretné alávetni magát semmilyen Brüsszelben meghatározott betelepítési egyezménynek. Vona azt mondta, a radikálisok ezzel szemben támogatnák az alkotmány módosítását, ami kimondaná, hogy Magyarország nem kér semmilyen, az ország határain kívül meghatározott betelepítési kvótából. “Azt írnák alkotmányba, amiről a Fidesz népszavazást akar”- tette világossá a párt álláspontját az elnök. Ezzel, a Jobbik érvelés szerint, okafogyottá válna a népszavazás, ami egyébként is lassan, hónapok alatt vezetne csak eredményre, ráadásul még drága is. Vona szerint “nincs érv amellett, hogy a Fidesz ne támogassa saját kérdését. Ha nem támogatják a módosítást, abból látszik, hogy csak politikai eszközként tekintenek rá.”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!