Törvényt sértettek a francia orvosok, de büszkén beismerik

2016. március 23. 05:33

A világ minden országában, ahol alkalmazzák, általában valamilyen módon szabályozzák is a mesterséges megtermékenyítésben részt vevők körét. Így van ez Franciaországban is, ám az MTI tudósítása szerint százharminc francia orvos és biológus nem ért egyet a jelenlegi törvényi lehetőséggel, s tudatosan sorozatosan megszegte azt. Tettüket kiáltványban hozták nyilvánosságra, nyiltan vállalva, hogy meleg pároknak is segítettek gyermekhez jutni.

2016. március 23. 05:33

A Le Monde című francia napilapban közétett kiáltvány aláírói egyben elítélik a megtermékenyítésre vonatkozó francia szabályozás „logikátlanságát".

   
Mi, orvosok, biológusok, beismerjük, hogy segítettünk, támogattunk párokat és hajadonokat a gyermekvállalási tervükben, amelynek megvalósítása nem lehetséges Franciaországban" – írták az érintettek a kiáltványban, amelynek egyik kezdeményezője René Frydman nőgyógyász, aki az első francia lombikbébi születésében segédkezett. 
   
Az aláírók azt kérik a törvényhozóktól, hogy a mesterséges megtermékenyítést tegyék elérhetővé minden nő számára. Jelenleg ez csak a heteroszexuális párkapcsolatban élő meddő nők számára engedélyezett. 
   
Tilos a spermaadás hajadonok számára, a jelenlegi vagy jövőbeni meleg vagy heteroszexuális kapcsolatára való tekintet nélkül. Ezt szerintünk fel kell oldani, hiszen egy hajadonnak is joga van gyereket nevelni vagy örökbe fogadni" – olvasható a kiáltványban. Francois Hollande államfő 2012-es választási programjában szerepelt, hogy kiterjesztené minden nőre a mesterséges megtermékenyítés lehetőségét, de a tervezet végül nem került a parlament elé.
   
A kiáltvány aláírói annak engedélyezését is kérik, hogy egy nő lefagyaszthassa a petesejtjét, hogy később gyereket vállalhasson. Ez Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és Belgiumban már lehetséges. Franciaországban viszont csak abban az esetben van rá lehetőség, ha egy nő a termékenységét veszélyeztető betegségben szenved, például kemoterápiás kezelést igénylő rákban. A férfiak viszont megőrizhetik az erre kijelölt laboratóriumokban a spermájukat.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!