Vörösiszap-per: tagadták bűnösségüket az utolsó szó jogán szóló vádlottak

2016. január 11. 17:50

Tagadták bűnösségüket a vörösiszap-per utolsó szó jogán felszólaló vádlottjai hétfőn, Veszprémben. A Mal Zrt. korábbi vezérigazgatója leszögezte: szerinte nem felelős a katasztrófáért, és szeretné, ha visszaengednék a munkájához és családjához.

2016. január 11. 17:50

Tagadta bűnösségét a vörösiszapper első-, másod-, harmad-, negyed-, és ötödrendű vádlottja az utolsó szó jogán szólva hétfőn a Veszprémi Törvényszéken.

A Szabó Györgyi vezette bírói tanács előtt B. Zoltán elsőrendű vádlott – a Mal Zrt. korábbi vezérigazgatója – az utolsó szó jogán elmondott többórás felszólalásában úgy fogalmazott: „természettudományos módszerekkel a katasztrófát előre látni nem lehetett”, az üzem szabályosan működött. Hozzátette, vannak azonban olyan tragédiák, amelyek akkor is bekövetkeznek, ha mindenki szabályosan végzi a dolgát.

Az elsőrendű vádlott kiemelte, hogy a végzetes talajtörést semmivel sem segítették elő, tisztán a terhelés következtében történt, ám információi szerint a vörösiszapot tároló kazettának még nagyobb terhelést is el kellett volna bírnia.

Azt mondta, helyes döntést hozott, miután látta, hogy a probléma túlmutat saját cégvezetői kompetenciáin, és elsőként az ajkai polgármestert értesítette a katasztrófáról. Ő ugyanis néhány perc alatt elérte a többi település vezetőit, akik között volt olyan is, akit a vádlott személyesen nem is ismert. B. Zoltán szerint akkor, abban a helyzetben ez volt a leggyorsabb döntés. 

Engedjék vissza a családjához

A vádlott felszólalásában részvétét nyilvánította az áldozatok családtagjainak, majd hosszasan amellett érvelt, hogy nem felelnek meg a valóságnak az ellene felhozott vádak. Kijelentette, meg van győződve arról, hogy nem hibázott, nincs köze a baleset bekövetkeztéhez. 

B. Zoltán teljesen ártatlannak vallotta magát, ezért minden vádpontban kérte felmentését, és azt, hogy három és fél év, valamint több mint kétszáz tárgyalási nap után „engedjék vissza munkájához, családjához”

Szintén tagadta bűnösségét az utolsó szó jogán a per másod-, harmad-, negyed-, és ötödrendű vádlottja. A Mal korábbi vezetői, alkalmazottjai felszólalásukban mindannyian felmentésüket kérték az ellenük felhozott vádak alól. 

A per folytatódik

A tárgyalás kedden folytatódik a Veszprémi Törvényszéken, ahol a per további tíz vádlottja szólhat majd az utolsó szó jogán.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. Az ügyben halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 15 ember – a cég vezetői és több alkalmazottja – ellen, valamint számos polgári per is indult. A vádat az ügyészség tavaly augusztusban több pontban is módosította.

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2016. június 17. 19:37
Mellébeszélő „természettudományos módszerekkel a katasztrófát előre látni nem lehetett”, és ártatlan emberek pusztultak el a felelőtlenségedtől. Hiányzik minimálisan a bűn beismerése és a méltó büntetés. (Még a katasztrófát követően és hazudtatok. Kinek az érdekében? Ugye nem az áldozatokéért.)
békalepcse
2016. január 12. 11:10
Meg a direktívák, amik még inkább felülről jönnek és nem lehet szót sem emelni ellenük. Szerintem ez is egy időzített veszélyforrás volt, amit kellő időben aktiváltak. Valamivel féken kell tudniuk a népet, mielőtt nagyon elzabolátlanodna... Ezer másik is van bekészítve, mielőtt álmodozni kezdene bárki.
békalepcse
2016. január 12. 11:10
"Az elsőrendű vádlott kiemelte, hogy a végzetes talajtörést semmivel sem segítették elő, tisztán a terhelés következtében történt, ám információi szerint a vörösiszapot tároló kazettának még nagyobb terhelést is el kellett volna bírnia." Nem merte előadni, hogy felrobbantották a kazetta azon szakaszát... Egyértelműen látszik a robbanási tölcsér a felvételeken. Hirtelen nem tudom megkeresni, de azt hiszem, ha valamilyen módon nem törölték a levelezésekből, akkor meg kell legyen a felvétel.
békalepcse
2016. január 12. 11:05
Akik terveznek hasonlókat nem fognak tolongani menteni, az más szint. Nekik statisztikai szám az emberélet, fontos a hatás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!