Módosult gén hajlamosít a petefészekrákra

2016. január 27. 01:44

Az utóbbi évek rákkutatásában egyre nagyobb szerep jut a géntérképeknek. Bizonyos gének megváltozása hajlamosító tényező lehet egyes rákfajták kialakulásánál. Ilyen megnövekedett kockázati tényezőt jelentő mutációt már azonosítottak petefészekrák esetében is, a legújabb vizsgálatok, melyekről az MTI is beszámolt, pedig a veszély nagyságáról adnak információt.

2016. január 27. 01:44

A módosult gént már azonosították a petefészekrák egyik hajlamosító tényezőjeként, ám a kockázat nagyságát először mutatta ki a Journal of the National Cancer Institute (JNCI), vagyis az amerikai országos rákkutató intézet lapjában megjelent tanulmány.
 „Ezer nőből nagyjából 18-nál alakul ki petefészekrák, ám ha ezer olyan nőt vizsgálnak, aki az említett gén hibás változatát hordozza, a számuk 58-ra emelkedik" – idézte a tanulmány brit szerzőinek közleményét a Medicalpress.com.


A női szervek daganatai közül a petefészekrák okoz leggyakrabban halált, mert amíg előrehaladott stádiumba nem kerül, addig tünetei – fáradtság, felfúvódás, hasi és medencei fájdalom – összetéveszthetők más betegségek tüneteivel, ezért felismerése nehéz. A betegek mintegy 60 százaléka nem éli túl a diagnózistól számított öt évet.
 A friss tanulmány több mint 8 ezer európai nő génjeit hasonlította össze, egy csoportjuk jó egészségnek örvendett, egy másik csoportjuk petefészekrákos volt, harmadik csoportjuknak a családjában fordult elő a kór.
    

Azt találták, hogy a BRCA1 gén mutációjának hordozóinál nagyobb eséllyel, előrehaladottabb stádiumban, idősebb életkorban diagnosztizálták a petefészekrák agresszív formáját.
 „Reméljük, munkánk a legnagyobb kockázattal élő nők megtalálását segítő genetikai vizsgálat alapja lehet. Ha megtaláljuk őket, sok esetben megelőzhetjük a betegség kialakulását és életeket menthetünk meg" – mondta Paul Pharaoh, a Cambridge-i Rákkutató Intézet professzora, a kutatás vezetője.
 A petefészekrák a nők halálozásának hetedik leggyakoribb oka a világon, 2012-ben mintegy 239 ezer esetet diagnosztizáltak a Nemzetközi Rákkutatási Alapítvány adatai szerint.
 Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) adatai szerint a világon évente körülbelül 150 ezer nő halálát okozza a betegség. Magyarországon 2011-ben mintegy 600-700 esetben vezetett halálhoz a rák e típusa.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!