Áthelyezhezik az „amstetteni rémet” egy másik börtönbe
Nem jelent olyan veszélyt, amely azt indokolná, hogy továbbra is egy bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartsák fogva.
Egyáltalán nem állítom, hogy az elsőfokú bíróság döntése helyes és a vádlottak tényleg ártatlanok. De arra sincs semmi alapom, hogy kijelentsem, hibáztak.
Igazságot, jogot vagy elégtételt szolgáltasson a bíróság? Épp az árt legtöbbet az igazság szolgáltatásának, amikor a közvélemény a rendelkezésére álló, korlátozott információk alapján akarja megmondani a bíróságoknak, hogy kit kell elítélni és mennyire. Döntsük el, hogy emberáldozatot akarunk vagy helyes döntést!
Itt az ideje, hogy jogszolgáltatás helyett végre igazságszolgáltatás legyen! – hirdetik sokan a szentenciát a minden vádlottat felmentő vörösiszap-ítélet után. Sajnos azonban – azon túl, hogy ezen igény valóra váltása ab ovo lehetetlen – épp az árt legtöbbet az igazság szolgáltatásának, amikor a közvélemény a rendelkezésére álló, korlátozott információk alapján akarja megmondani a bíróságoknak, hogy kit kell elítélniük és mennyire.
Ennyit ért tíz ember élete? – kérdezte egy táblán a jobbikos Kepli Lajos az ítélethirdetéskor. De mennyit? Döntsük el, hogy egy közfelháborodást kiváltó tragédia után csak bebörtönzött emberáldozatot akarunk bemutatni és ezzel elintézettnek tekintjük a dolgot, vagy az igazi felelősség megállapítását várjuk a bíróságtól. Ha előbbi a cél, akkor a bíróságra nincs is szükség: még a vörösiszap-katasztrófa napján közfelkiáltással dönthetett volna a nép, hogy a MAL Zrt. vezetőinek életfogytig bűnhődniük kell.
Ha viszont az igazságra törekednénk, az indulatból meg józan paraszti észből nem fog menni. A bíróság és az ügyészség éveken át dolgozott az ügyön: tanúkat, szakértőket hallgattak meg, több ezer oldalas iratanyagot halmoztak fel, hogy kiderüljön, mi okozta a katasztrófát. Erre persze az omnipotens átlagpolgár rávágja: csak öncélú jogászkodás, hiszen ő már az első hír és képsorok láttán tudta, mi lenne a helyes ítélet és kiket kellene elítélni. A valóság viszont az, hogy a törvényszéki munka azért zajlott és azért tartott eddig, mert a bíróság tényleg kíváncsi az igazságra.
A vizsgálódás pedig azt az eredményt hozta, hogy azok, akik a vádlottak padján ülnek, a legkorrektebb munka mellett sem tudhattak volna előre az „altalaji eredetű stabilitásvesztésről”. Azt nem mondja az ítélet, hogy más sem felelős, csak azt, hogy akik ott ülnek, nem. A bíró felhívta a figyelmet: azt sem állítja az ítélet, hogy a MAL Zrt. nem tartozik kártérítéssel a polgári perekben. Csakhogy itt nem a cég volt a vádlott (nem is lehet), hanem 15 ember – róluk kellett dönteni.
Ha azt mondjuk, hogy szükség van a tények feltárására, azzal azt is el kell fogadnunk, hogy a tények esetleg más konklúzióra vezetnek, mint amit látni szerettünk volna. Például hogy akire olyan könnyű lenne haragudni, nem tehet a tragédiáról.
Hogy a veszély nem volt kimutatható, azt a perben a szakértő állítja. Hibázhatott ez a szakértő? Persze. De tudjuk, hogy hibázott? Fogalmunk nincs – ennek még csak a gyanúja sem áll fenn. Ön ért a vörösiszaptározók statikájához? Én nem. Nem vagyok statikus, és ha az is lennék, valószínűleg nem ismerném a bizonyítékokat.
Egyáltalán nem állítom, hogy az elsőfokú bíróság döntése helyes és a vádlottak tényleg ártatlanok. De arra sincs semmi alapom, hogy kijelentsem, hibáztak. Azért van a másodfok, hogy ellenőrizze az elsőt. És ha ott eltérő ítélet születik, még lehet harmadfok is. Ennél több garanciát nehezen tudnánk beépíteni a rendszerbe.
Az objektív igazság felderítése utópia, tehát marad a jogszolgáltatás, az igazságra törekvés mellett. Az pedig, hogy mi, laikusként pár újságcikk és riport alapján mit hiszünk, mit tartunk valószínűnek, nem az igazságszolgáltatásra tartozik. Az állampolgár nem tehet mást, mint bízik a rendszerben és elfogadja a bíróságok döntéseit mindaddig, amíg ki nem derül az ellenkezője. Ha úgy tetszik, ez az eljárás ártatlanságának vélelme.
Akkor is, ha egyébként tudjuk: a hazai igazságszolgáltatás valóban súlyos, rendszerszintű problémákkal küzd. Például épp azzal, hogy a bíróságok sokszor a közvélemény nyomásának engedve, attól tartva hoznak szakmailag talán kevésbé indokolt döntést vagy tekintenek el a nyomozó hatóságok szabályszegéseitől.