Tűz a Testnevelési Egyetemen: befejezték az oltást a tűzoltók

2015. október 15. 14:18

Gyakorlatilag befejeződött a budapesti Testnevelési Egyetem Alkotás utcai atlétikai csarnokában keletkezett tűz oltása. Az épület életveszélyessé vált, ezért lezárták a területet.

2015. október 15. 14:18

Gyakorlatilag befejeződött a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai atlétikai csarnokában keletkezett tűz oltása – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön kora délután az MTI-t.

Kisdi Máté elmondta: már csak két egység maradt a helyszínen, hogy megakadályozzák az esetleges visszagyulladásokat.

Közölte: a sportcsarnok épülete életveszélyessé vált, tetőszerkezete már korábban beszakadt, így a falakat jelenleg nem tartja semmi, az egyik fal egy tíz méteres szakaszon le is omlott. Hozzátette: lezárták a területet.

Hangsúlyozta azt is, hogy tart a tűzvizsgálati eljárás, a szakértők annak végén tudják majd megmondani, hogy mi okozta a tüzet.

Kisdi Máté korábban az MTI-nek elmondta: a háromezer négyzetméteres csarnok hajnali öt óra előtt gyulladt ki, teljes terjedelmében égett. Hatvan tűzoltó dolgozott az oltáson tíz gépjárművel és tizenhat vízsugárral.

A tűz átterjedt a szomszédos épületre is, annak azonban csak a homlokzata lángolt, és sikerült megakadályozni a nagyobb károkat - tette hozzá. Közölte: a helyszínen nem sérült meg senki.

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2015. október 15. 16:44
"A tűz átterjedt a szomszédos épületre is, annak azonban csak a homlokzata lángolt, és sikerült megakadályozni a nagyobb károkat - tette hozzá. Közölte: a helyszínen nem sérült meg senki." Le a kalappal a tűzoltók előtt! Csak gratulálni lehet az oltásban résztvevő állománynak. A képen látni lehet a két épület közelségét, meg azt, hogy a szél is a szomszédos épület irányába nyomta azt az irdatlan hőt, ami keletkezett a csarnok égése során. Mégis sikerült megakadályozniuk a tűz továbbterjedését. Szép munka volt.
Reggedieh
2015. október 15. 15:38
Az első Fidesz-kormány alatt meg a Kisstadion égett le. Nem furcsa? Kisstadion, Kolontár, migránstömeg, TF-aréna... dolgoznak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!