Megnyitották az első tranzitzónát a menekülteknek

2015. augusztus 08. 13:40

A Keleti pályaudvar előtti aluljáróban megnyitották az első tranzitzónát, amelyet a menekültek önkéntesen vehetnek igénybe. A területen a fővárosi cégek biztosítják az egészségügyi és higiéniás szolgáltatásokat. Hamarosan a Nyugati és a Déli pályaudvaroknál is kijelölik a tranzitzónákat.

2015. augusztus 08. 13:40

Szombaton megnyílt az első, a migránsok által önkéntesen igénybe vehető úgynevezett tranzitzóna a Keleti pályaudvar épülete előtti aluljáróban – erről a helyszínen a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője számolt be újságíróknak. A tranzitterületen a főváros biztosítja az alapvető közegészségügyi és higiéniás szolgáltatásokat, amelyeket a helyszíni bejáráskor láthatóan már igénybe is vettek az érintettek. 

Pető György hangsúlyozta: nem tudják varázsütésre eltüntetni a bevándorlókat a fővárosi járdákról és közterületekről, jelenleg a probléma tüneti kezelése zajlik, de a tranzitzónák kialakításával megteremtik annak a lehetőségét, hogy csökkentsék a migránsok jelenlétét a zónákon kívül. Példaként említette a Keleti pályaudvar esetében a II. János Pál pápa teret, amelyet tehermentesíteni szeretnének. 

Pető György azt mondta: változatlan a főváros vezetésének az a határozott véleménye, hogy a helyzet kezelésében azért kell jószolgálati feladatokat vállalni az adófizetők pénzén Budapesten, mert az Európai Unió nem képes megfelelő hatékonysággal kezelni a menekültek kérdését. 

A Keleti pályaudvarnál a tranzitzónához tájékoztató táblák segítségével lehet eljutni. A Fővárosi Vízművek mobil ivókutat létesített a helyszínen, a Fővárosi Csatornázási Művek lehetővé tette, hogy a migránsok mosdóba mehessenek, valamint lezuhanyozhassanak. A Budapesti Közlekedési Vállalat két, a városi forgalomban nem használt, de érvényes műszakival rendelkező Ikarusz 280-as csuklós buszt indított a pályaudvarok között, a buszok reggel fél nyolctól 23 óráig közlekednek. A buszokat naponta fertőtlenítik.

A Fővárosi Közterület-fenntartó a takarítási munkákat, valamint a szemétgyűjtő edények kihelyezését vállalta. A migránsok által használt területeken kétnaponta éjszakai műszakban végzik a fertőtlenítő mosást klórtartalmú fertőtlenítőszerrel és nedves technológiával, a szemetet jelenleg naponta 2-3 alkalommal viszik el. Ha további hulladékgyűjtő edényekre van szükség, ki fognak még helyezni. 

Pető György komoly szándéknak nevezte a Keleti pályaudvar mellett zöldterület „visszavívását”, amelynek érdekében tiltó táblákat helyeztek ki arról, hogy ne szemeteljenek és ne lépjenek a gyepre az emberek, valamint megtisztították azt. 

Az önkéntesek színek segítségével (kék, zöld és piros) tudják segíteni a migránsokat abban, hogy melyik, azonos színnel jelölt transzferbusz segítségével juthatnak el egyik pályaudvarról a másikra és az alapján a kijelölt befogadó állomásra. A migránsok határozatán is feltüntetik ezeket a kis, kör alakú matricákat a megfelelő színnel. 

Pető György ismertette azt is: a Nyugati pályaudvarnál délelőtt a vasúttársaság illetékeseivel bejárást tartottak és a MÁV-területen nem tudnak a várható létszámoknak megfelelő zónát kialakítani. Ezért felvették a kapcsolatot a nemzeti vagyonkezelő vezetésével és várhatóan a jövő hét közepéig, legkésőbb a végéig a korábbi MÁV-területhez tartozó, de jelenleg a vagyonkezelőhöz tartozó területen alakítanak ki hasonló funkciójú zónát. A Déli pályaudvarnál a Vérmező felé eső, gyalogosok által kevésbé használt aluljáróban létesítenek tranzitzónát, várhatóan jövő szerdáig. 

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságának Keleti pályaudvarnál levő irodájában 24 órában látnak el szolgálatot a közterület-felügyelők, valamint az itt kialakított tranzitzónánál a Máltai Szeretetszolgálat biztosítja az alap egészségügyi ellátást.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2015. augusztus 08. 13:57
Köszönjük Fidesz! Köszöni Martonfa, Kiskunhalas, Budapest, Debreczen..... Ez kell a magyaroknak! Cirkusz kell a népnek. Szebb Jövőt!
Maddox
2015. augusztus 08. 13:55
Mintha a kormány intézkedései szöges ellentétben állnának azzal, amit kommunikálnak, nem? Bevándorlók így meg úgy, ehhez képest új befogadóállomások, tranzitzónák, orvosi ellátás, és ha a rendőr rétimajmot lát, elfordul (tegnap a keletiben jártam, tele volt sötét árnyalattal, rendőr egy szál se, de még mutatóban sem...).
Nick Holgerzson
2015. augusztus 08. 13:53
Ingyenkemping illegális bevándorlóknak!? Arra kellene jobban figyelni, hogy minél kevesebben jussanak be Magyarországra. Az lenne a legfontosabb!
rosszkutya
2015. augusztus 08. 13:47
A saját fajtánkat meg kitiltjuk a közterületekről, ha esetleg hajléktalanként ott akarna tanyát verni. Megérdemli ez a nép a sorsát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!