Háromszázötven millióból segítik a szórványmagyarságot

2015. augusztus 03. 10:33

A szórványmagyarság fogyásának megállítását célozza a 350 milliós Petőfi Sándor-program. Potápi Árpád János kiemelte: a kiutazó fiatalok vállalták, hogy a magyarságot képviselik a határokon túl, és mindent megtesznek a szórványban élők segítése érdekében.

2015. augusztus 03. 10:33

Mindent meg kell tenni a szórványban a magyarság fogyásának megállításáért és adott esetben ennek a folyamatnak a visszájára fordításáért – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-program oktatási hetének indulásakor, hétfőn a fővárosi Magyarság Házában.

Potápi Árpád János kiemelte: a kiutazó fiatalok vállalták, hogy a magyarságot képviselik a határokon túl, és mindent megtesznek a szórványban élők segítése érdekében. Rámutatott: a magyar nemzet létszámában és sok helyen arányaiban is fogy. Hozzátette, mindent meg kell tenni azért, hogy ezt a folyamatot lassítsák, hátráltassák, adott esetben a visszájára fordítsák.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a fogyás különösen drasztikus a szórványban élők körében, van, ahol a 75 százalékot is meghaladta az elmúlt évtizedekben. Eközben a tömbben élőknél a fogyás szinte észrevehetetlen, illetve van, ahol nem is fogy a magyarság. Kiemelte: a Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára indított program az egykori monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot. Utóbbi helyeken is élnek is olyan magyar közösségek, amelyek tagjai családi kapcsolatok, munka miatt költöztek ki, de úgy gondolták, őket is bevonják a programba – jelezte.

Minden helyszínt egyeztettek a külhoni magyar vezetőkkel, társadalmi szervezetekkel, politikai pártokkal, a történelmi egyházakkal, s ezután határozták meg azt is, hogy egy-egy területre hány ösztöndíjast küldenek ki. A program keretében ötven magyar fiatal utazik ki, a cél a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitásának megerősítése, a közösségi hálózatok kiépítésének segítése.

Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos kiemelte: a Kárpát-medencei szórvány 95 éve „olvad”, és a folyamat megállítása mellett a programmal az anyaország gondoskodását is szeretnék közvetíteni. Szavai szerint hűséget, reményt és hitet fognak tapasztalni a fiatalok a kijelölt helyszíneken. Jelezte: a kiutazók közül 18 nem anyaországi ösztöndíjas, de ez is a program célja, s az, hogy megtapasztalják, milyen sokszínű a Kárpát-medence. Reményét fejezte ki, hogy a programnak ugyanolyan sikere lesz, mint a Kőrösi Csoma Sándor-programnak.

A programra 350 millió forintot különítettek el, időtartama 9 hónap lesz, és célja még, hogy nemzeti elkötelezettségű fiatalok számára tanulási lehetőséget biztosítson a szórványközösségekben.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2015. augusztus 03. 13:36
Vadakra, zsinagógára, ennek az ezerszerese. Pedig ez számunkra nem fontos, semmi közünk hozzá(juk). Magyar testvéreinkre, 150 millió. Akkor kiknek is a kormánya a Fidesz? Ez semmi, inkább utazzák el vagy kenjék a hajukra. Szégyen! Szebb Jövőt!
Pinter68
2015. augusztus 03. 11:51
Potápi Árpád János. Ő az a bonyhádi fideszes polgármester, akinek a telke hirtelen a 3-szorosára nőt és módosítania kellett miatta a vagyonnyilatkozatát? Hát mit mondjak? Ismét a legjobb kezekbe került az a 300 millió. Talán valami el is jut belőle oda, ahová szánták.
alex.leopardi
2015. augusztus 03. 11:31
helytelen,az afgánoknak és a sötét Afrikából érkezetteknek lélegeztető gépet,a magyart szarjuk le
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!